VILÁGHÁLÓN A BIBLIAI KÉZIRATOK

Digitalizálták a világ legrégebbi bibliai kéziratait, a Holt-tengeri tekercseket.



Az Izraeli Múzeum és a Google közös projektje révén bárki hozzáférhet ahhoz az öt Holt-tengeri tekercshez, amelyeket a Kr.e 3 és Kr.u első századra datálnak a tudósok. A tekercsek túlélték a történelem viszontagságait, hiszen a júdeai-sivatag tizenegy barlangjában rejtették el őket Kr.u 68-ban a római hadsereg elől. Az iratokat 1947 és 1968 között tárták fel a régészek. A 900 tekercs óriási értékkel bír, hiszen általuk megismerhetjük a Jézus idejében élt zsidók és keresztények életét.

Feltárul a múlt
A nagyszabású projektet 2008-ban indította útjára az Izraeli Múzeum és a Google. A digitalizálás során nagy felbontású képeket készítettek a tekercs-töredékekről, ez 1200 megapixelnek felel meg. Az elektronikus formátum azért is egyedülálló, mert általa jobban kivehetők az évszázadok alatt megfakult írásjelek. Az eredeti héber szövegek mellett a fordítás is elérhető.

Josszi Matiász, az izraeli Google-projekt vezetője elmondta: a dokumentumok a világörökség részét képezik és a digitalizálás által bárki számára elérhetők a páratlan értékkel bíró tekercsek. A digitalizált tekercsek között van az első barlangban felfedezett Ézsaiás-tekercs, amely a többihez képest a legjobb állapotban van.

A Templomtekercset 1956-ban találták meg a tizenegyedik barlangban, a szöveget állatbőrre írták, éppen ezért nagyon sérülékeny. Közzétették a Háborús tekercset, a kumráni közösségi szabályzatot és a Habakuk-tekercs magyarázatát is.