| EGYIPTOMI TÖMEGSÍR ÉS AZ EXODUS |
Az Exodust alátámasztó bizonyítékot találtak egy egyiptomi tömegsírban.
A régészek ez idáig kétségbe vonták a Mózes második könyvében, vagyis az Exodusban foglaltakat, miszerint a zsidók akkoriban rabszolgaságban éltek Egyiptomban, és a fáraó megparancsolta a zsidók fiúgyermekeinek megölését. Mostanra azonban bizonyíték került elő arra vonatkozóan, hogy azon újszülött héber fiúk, akiket a fáraó parancsa ellenére nem dobtak a Nílusba, eladásra kerültek rabszolgaként. A közelmúltban megtalált leletek segítségével jobban megismerhetővé válik az ókori Egyiptom akkori fővárosában, Amarnában élt rabszolgák helyzete, élete, története.
Amarna egy elszigetelt sivatagi város volt, a Nílustól 10 kilométerre, amely az i. e. 14. században az egyiptomi monoteista fáraó, Ehnaton hatalmának székhelyéül szolgált. A saját népe "eretnekként" tekintett rá, mivel ő volt az, aki intézkedést tett azért, hogy az egyiptomiak áttérjenek az egy-Isten-hitre. Ehnaton csupán 17 évig uralkodott az i. e. 1332-ben bekövetkezett haláláig. Az uralkodásának évei alatt épített temetkezési helyek felfedezésével rengetegféle ismerethez jutottak a kutatók arról az időszakról.
Mary Shepperson régész a közelmúltban bejelentette, hogy óriási előrelépést jelentő egyiptomi tömegsírokat találtak, amelyek rabszolgák végső nyughelyéül szolgáltak. "Rengetegféle információhoz juthatunk ezáltal az akkor Amarnában élt egyiptomi munkások mindennapi életéről és szokásáról" – nyilatkozta a régész.
"Ezek a sírok képet adnak a szegénységről, a kemény munkáról, a rossz táplálkozásról, a rossz egészségi állapotról, a sérülésekről és a viszonylag korai halálról, amely akkoriban jellemezte a rabszolgák helyzetét" – mondta Mary Shepperson. Két temetkezési helyet fedeztek fel a kutatók; a déli temetőt, ahol vegyesen kerültek eltemetésre különböző nemű és korú emberek, valamint az északi temetőt, amely meglepetést tartogatott.
"Ahogy kezdtük vizsgálni az északi sírban található csontvázleleteket, egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy az ott elhelyezett személyek jóval egyszerűbb módon és körülmények között lettek eltemetve, mint a déli temetőben levők. Szinte semmit nem raktak a halottak mellé, sem élelemet, sem tárgyakat, semmit, ami akkoriban szokás volt. Csupán egy durva szőnyeget használtak fel a testek betakarására" – közölte Shepperson.
A kutatás során megállapítást nyert, hogy a sírhely gyermekek, tizenévesek és fiatal felnőttek nyughelyeként szolgált. Csecsemők és idősebbek tetemére nem bukkantak a sírban, ami nagyon meglepő volt a kutatók számára.
A régészek megállapították, hogy a csontvázak 7 és 25 év közötti fiatalok maradványai. A leletek többsége 15 év alatti rabszolgáké volt. Megállapították továbbá, hogy a 15 és 25 év közötti fiatalok többsége valamilyen traumás sérülést szenvedhetett, és a 15 év alattiak 16 százalékát a kutatás szerint vélhetően görcsroham vagy más súlyos, a munkaterheléssel járó sérülés kínozta.
"Lényegében tehát a temetkezési hely a serdülők számára volt kialakítva" – jelentette ki Shepperson.
A tetemeken megállapított fizikai trauma jelei, a temetkezési hely tömegsír jellege, valamint a holttestet kísérő élelem és tárgyak hiánya mind azt jelzi, hogy a gyerekek rendkívül alacsony státusúak vagy rabszolgák voltak. Óriási erővel kutatják, hogy kik is lehettek ők valójában.
"Egyre bizonyosabb, hogy az északi temető az Amarnában rabszolgaként dolgozott, elfogott vagy deportált lakók számára kialakított nyughelyül szolgált. Ez tökéletesen alátámasztja az idősebb korosztály tetemeinek hiányát, mivel család nélküli fiatalokról lehet szó" – mondta a kutató. A csontok DNS-elemzése jelenleg folyamatban van, teljes bizonyossággal csak az összes csont bevizsgálását követően lehet bármi biztosat mondani. Egyelőre az látszik bebizonyosodni, hogy a megtalált csontok azon héber fiúk maradványai, akiket a fáraó parancsa ellenére nem dobtak a Nílusba.
A csontokon végzett vizsgálat alapján megállapítást nyert továbbá, hogy azok egy másik néphez tartoztak, és egyre nagyobb bizonyossággal kijelenthető, hogy héber népcsoport maradványai, és ez a Mózes második könyvében leírtakat támasztja alá.
