| JERUZSÁLEM KIRÁLYA |
"Szépen emelkedik az egész Föld öröme, a Sion hegye, a szélső észak felé, a nagy királynak városa."
(Zsoltárok 48:2)
Jézus az Olajfák hegyének ormáról letekintett Jeruzsálemre. Csoda szép, békés kép tárult a szeme elé. A lenyugvó nap sugarai meg világították a város hófehér márványfalait, és megcsillant a fény a kapu, a torony és az oromzat aranyán. Ott állt a zsidó nemzet büszkesége, amelynek "szépsége tökéletes". Vajon Izráel melyik gyermeke tudott e képre az öröm és csodálat borzongása nélkül tekinteni? Jézust azonban egészen más gondolatok foglalkoztatták. "Amikor közeledett, látván a várost, sírt azon" (Lukács evangéliuma 19:41). A diadalmas bevonulást kísérő határtalan ujjongás közepette, amikor lengtek a pálmaágak, amikor a boldog hozsánna felkeltette álmából a dombok visszhangját, és ezrek hangja kiáltotta ki Jézust királynak, a világ Megváltóját hirtelen elfogta valami titkos fájdalom. Ő, az Isten Fia, Izráel ígérete, akinek a hatalma legyőzte a halált, és előhívta a sír foglyait, könnyezett; nem közönséges fájdalomtól, hanem mardosó, elfojthatatlan lelki gyötrelemtől. Nem önmagát siratta. Jeruzsálem pusztulásra szánt ezreiért sírt, azokért, akik vakságuk és megátalkodottságuk miatt nem részesülhetnek áldásában és megmentő kegyelmében, amely jövetelének célja. Bár jóért rosszal és szeretetéért gyűlölettel fizettek neki (Zsolt 109:5), rendületlenül végezte irgalmas munkáját. Soha nem küldte el azt, aki áldásért fordult hozzá. Izráel mégis elfordult legjobb barátjától és egyetlen segítőjétől. A Megváltó szeretetét és kérlelését semmibe vették, tanácsait elutasították, intéseit kinevették. Amikor Krisztus a Golgota keresztjén függött, Izráel Napja, az Istentől megáldott, kedvelt nép Napja leáldozott. De amikor Krisztus letekintett Jeruzsálemre, az egész város, az egész nemzet pusztulását látta maga előtt. a városét, a nemzetét, amely egykor Isten választottja, féltve őrzött kincse volt. Az a türelem, amelyet Isten Jeruzsálem iránt tanúsított, még konokabbá, még megátalkodottabbá tette a zsidókat. Fiaik eldobták maguktól Krisztus kegyelmét.
|
