| ALÁZAT |
''Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt,
hogy felmagasztaljon titeket annak idején.'' (Péter első levele 5. fejezetének 6. verse)
Az igazi alázatosság nem jelent szellemi törpeséget, a törekvés hiányát, gyáva meghunyászkodást, sem pedig a kudarctól félve, a teher lerázását. Az igazán alázatos ember, Isten erejében bízva, végrehajtja a Menny szándékát. Isten maga választja ki az emberi eszközöket. Néha egészen egyszerű embereket a legnagyobb feladatokkal bíz meg, mert a hatalma az emberi gyengeség által mutatkozik meg. Nekünk megvan a saját mércénk, és ahhoz mérten jelentjük ki az egyik dolgot nagynak, a másikat pedig kicsinek. Isten azonban nem a mi normánkkal mér. Ne gondoljuk, hogy Istennek nagy, ami nekünk nagy; vagy ami nekünk kicsi, neki is az. Rosszul tesszük, ha a saját érdemünkkel büszkélkedünk. Nem a cselekedetünkért kapjuk a jutalmat, nehogy bárki is dicsekedjen. Mindenféle jutalom kegyelemből van. Az ''én'' felmagasztalása nem egyeztethető össze a vallással. Akinek öndicsőítés a célja, az nélkülözi azokat a jellemvonásokat, amelyek hatékony munkássá tehetik Krisztus szolgálatában. A gőg és elbizakodottság lerontja a munkát. A keresztény ember, aki a magánéletében is keresztény; aki bizonyságot tesz a kereszténységéről a naponkénti önmegtagadásával, a szándéka őszinteségével, a gondolata tisztaságával, a bosszúságban tanúsított szelídségével, a hitével és a kegyességével, a kis dolgokban való megbízhatóságával; aki a családi életében Krisztus jellemét képviseli, Isten szemében még a világszerte ismert misszionáriusnál és mártírnál is becsesebb lehet. Nem a tudásunkban, a társadalmi rangunkban, a munka sokaságában vagy a reánk bízott képességben található a sikerünk titka; nem is az emberi akaratban. Ha a tehetetlenségünket érezve, készséges és engedelmes szívvel Krisztusra tekintünk, általa, aki az erő és értelem forrása, a győzelmet sorozatosan arathatjuk. Azok, akik őszinte hittel és szeretettel szolgálnak Istennek, a kegyelméből áldott jutalmat kapnak.
|
