HOGYAN SEGÍTHETÜNK BÚSKOMOR BARÁTAINKNAK?

A depressziósoknak segítségre van szükségük. Ingadozó magatartásuk ellenére rá vannak utalva arra, hogy környezetük közbelépjen, még ha ez nehéz is sokszor. Némelyek dühösek vagy ingerültek lesznek, elutasítják barátaikat éppen akkor, amikor a legsürgősebben szükségük lenne rájuk. Sokan szótlanul visszahúzódnak, mintha egyedül akarnának lenni. Ilyenkor a segítség fontosabb, mint valaha.



A család sokszor nem veszi észre és bosszúsan reagál a rosszkedélyű ember magatartására. Ennek következtében barátságtalan és helytelenítő szavakat kell hallgatnia, amikor megértésre és együtt érző szeretetre lenne szüksége, és kedélyállapota csak rosszabbodik. Még ha visszavonul is, valójában fél az egyedülléttől. Ne várd, hogy valamilyen formában segítséget fog kérni, ennek ellenére segíts! A Biblia mondja, hogy a szeretet barátságos magatartásban is megmutatkozik. Ha valakit szeretsz, akkor annak barátja leszel, ügyelsz rá, nemcsak amikor erős, hanem akkor is, amikor nagyon gyenge. Néhány javaslat arra nézve, hogyan segíthetünk egy depressziós emberen. A Szent Szellem ezeket a pontokat aztán a helyzetnek megfelelően kiegészíti. A felsorolás nem teljes.

1. Legyél elérhető!
Ha csak emberileg nézzük is, a jelenlétünk a legfontosabb, amikor szüksége van ránk. Mindegy milyen elutasítóan viselkedik a beteg, rá van utalva, hogy kijöjjön egy önmagát romboló érzésvilágból, beállítottságból és tettekből. Nem kell beszélni, sem analizálni, sem tanácsokat adni! Ha mély kétségbeesése idején egyszerűen csak ott vagy ez szavak nélkül is mutatja szeretetedet, és enyhíti a depressziót kiváltó elutasítottság érzését.

2. Ne legyél részvéttel!
Barátod a kétségbeesés völgyébe jutott, mert önsajnálatnak adott helyet. Ne abban segíts, hogy igazold őt, de ne is ítéld el. Olyasvalakire van szüksége, aki megérti őt, és nem utasítja el.

3. Segítsd új reménységhez!
A depressziós embernek nincs reménysége, kétségbeesett, céljait elvesztette, magatartása negatív, nem is számol pozitív megoldással. Jó ideje már csak a csődre és a reménytelenségre gondol, és a dolgok sokszor sötétebbnek látszanak számára, mint amilyenek a valóságban. Így a legkisebb reménysugár is gyógyítóan hat rá.

Tanácsadásomon az első alkalommal csupán reménysugarat adhattam betegemnek. Ha már várhat arra, hogy valaki majd talál megoldást az ő nehéz helyzetére, akkor állapota valószínűleg a következő találkozásig javulni fog.

Egy asszony annyira meg volt győződve reménytelen helyzetéről, hogy ugyanolyan leverten ment el, mint ahogy jött. Meglepett, hogy a következő találkozásra sokkal jobb állapotban érkezett, és bár nem volt reménysége, mégis szilárd meggyőződésem által bátorságot kapott, hogy Krisztus a válasz az életére, és reménykedhet. Először az én reménységem adott neki bátorságot, aztán az segített, hogy elképzelte, mit adhat neki az Úr, végül Isten Igéje alapján ő maga is reményt merített.

4. Bátoríts, de ne vitatkozz vele!
Ha barátodnak azt a reménységet közvetíted, amit Krisztus adhat, ne kudarcközpontúságára és negatív gondolataira összpontosíts, és ne mondj neki túl sok pozitívumot, mert elutasíthatja! Legyél hát türelmes és megértő.

5. Indítsd más gondolatokra!
A depresszió ismertetőjele, hogy önmaga körül forog, csak magával van elfoglalva. Ha lehet, irányítsd barátod gondolatait más emberek felé. Egy depressziós betegem mesélte, hogy egy taxisofőr segített rajta úgy, hogy ő hallgatta meg annak a panaszát. "Így – vallotta be – már csupán míg hallgattam őt jobban lettem, hiszen neki nehezebb volt, mint nekem".

6. Gondoskodj arról, hogy mozogjon!
A testi mozgásban van valami gyógyító hatás, mert gyorsítja a vérkeringést, emeli a pulzust és aktivizálja a mirigyeket. Gyakran egy-egy feszített tempójú prédikáció-sorozat után egy jó futás éppúgy segített rajtam, mint az alvás, sőt néha jobban. A lelki túlfeszítettség minden erőnket elveszi, de a testi mozgás salakmentesít.

7. Segíts abban, hogy lassan újra megfelelhessen kötelességeinek!
Minden embernek vannak feladatai, amiket előbb-utóbb teljesítenie kell. Ne egyszerre terheld le mindennel, hiszen lehet, hogy a felelősség súlyos terhe váltotta ki depresszióját.

8. Ne legyél feltűnően jókedvű a jelenlétében
Példabeszédek 25,20 írja: "Mint aki ecetet kever lúggal, olyan az, aki rosszkedvű ember előtt dalol." A depressziós embert irritálja a hangos és vidám embertárs. Amikor San-Diego város tanácsa elutasította az építési engedélyt új templomunkra, kézzelfoghatóan éltem ezt át dolgozószobámban. Egyik kedves barátom, akit misszionáriusként támogattunk, hallott erről a rossz hírről és fel akart vidítani. Segíteni akart, mégis meggondolatlan volt. Széles mosollyal veregette a vállamat és ezt mondta: "Áldott legyen az Úr!" Furcsán hangzik, de indulatosan reagáltam. Nemcsak hiányos beleélő képessége miatt bosszankodtam, hanem vidám arca is ingerültté tett. Az a tény, hogy neki igaza volt, nekem pedig nem, egy cseppet sem segített. Nem részvétre, hanem megértésre lett volna szükségem! Tőle egyiket sem kaptam meg. Meg kellene próbálni a depressziós embert barátságosan, türelmesen, megértően és óvatosan felvidítani.

9. Add neki Isten Igéjét!
Semmi sem segít annyira a búskomor emberen, mint ha Isten ígéreteit hallja. Búskomorsága miatt Istennel szemben fenntartásai vannak, és így lelki problémái egyetlen megoldását kerüli ki. Ha barátod megengedi, hogy a Bibliából felolvass, tedd Dávid zsoltáraiból, hiszen ő is volt búskomor és tudta, hogyan győzze le depresszióját. Adj barátodnak egy jó evangéliumi könyvet, amit személyesen ajánlasz neki.

10. Imádkozz vele hálaadással
Még a búskomor emberek is ritkán utasítják eI az imádságot. Utolsó reménységüket látják benne, de vigyázz, beszélhetsz Istennel barátodról és annak nehézségeiről, ám semmit ne mondj ellene. Az imádságban derül ki legjobban, hogy megértetted-e az ő problémáját. Ne ítéld el haragja és önsajnálata miatt. Bízd rá a Szent Szellemre, hogy meggyőzze őt erről, és adj hálát azért, amit Isten barátodért tett és ezután fog tenni. Már azáltal is javulhat az állapota, hogy megértő hálaimádságot hall.

11. Szánj rá időt!
A Biblia szerint a szeretet első jele a türelem, a kitartás. Ha szeretsz valakit bizonyítsd ezt azzal, hogy sokat vagy vele együtt, amikor búskomor. Ez megint azt a bizonyosságot adja neki, hogy valóban szeretik őt.

Segítség a gyászolóknak
Természetes, hogy egy szeretett ember halála elszomorít. Ez Jézus Krisztus elkötelezett követőinél is így van. Éppen egyiküktől hallottam a következő mondatot: "Tulajdonképpen nem lehet felkészülni a halálra". És bár bizonyára így van ez, a keresztények mégsem úgy szomorkodnak, mint akiknek nincs reménységük.

Az 1Tessz 4,13-18-at egy fiatal gyülekezetnek írták, hogy a szeretett emberek halála felett érzett szomorúságukat elűzze. Ez a vigasztalás azon az ígéreten alapszik, hogy hivő hozzátartozóinkat viszont fogjuk látni. A Biblia egyik legdrágább igazsága ez. Mivel az Úr Jézus visszajön, mindazok akik bíznak benne, egy napon újra találkozni fognak. Aki gondolatait erre irányítja, kevésbé fog szenvedni. Az elszakadás fájdalma nem tűnik el azonnal, de lassan mégis csökken. A nem keresztény gyászolót nehezen lehet vigasztalni, mivel ő "Krisztus nélkül és reménység nélkül van ezen a világon".

Néha az ilyen ember kétségbeesésében Istenhez kiált és megmenekül. Bármilyen nyomorúságot él át, szüksége van egy megértő barát közelségére, mert az ilyen pillanatokban a legrosszabb az egyedüllét. Ezt szinte minden ember tudja. Így érthető, hogy a rokonok és a barátok azonnal segítségére sietnek annak, aki házastársát, apját, anyját, vagy gyermekét elvesztette. Ha segíteni akarunk a gyászolón, Isten ígéreteiről beszéljünk neki. A nagy fájdalomban a belső üresség nem szokatlan dolog. Ha mellettünk van egy barát, aki Isten ígéreteit és hűségét tudatosítja bennünk, ez hallatlan erőt ad. Szeretetre, szeretetre és újra szeretetre van szükség ahhoz, hogy ilyenkor is barátként viselkedhessünk.

Forrás: Tim LaHaye - Kivezető út a depresszióból című könyve alapján
Gyermekek védelme a depressziótól Boldogtalan többség


EZEKET OLVASTAD MÁR?

A depresszió tünetei

A depresszió visszatérő fázisai II.

Az énről alkotott kép II.


SZÓLJ HOZZÁ!