NINCS EBBEN SEMMI BONYOLULT

Lukács példázata különösen fontos és nagy jelentőségű. Hogyan nyerte el a vámszedő a megigazulást? Saját bevallása szerint nem úgy, hogy megszolgálta.



Azt sem mondta, hogy "Uram, bűnös vagyok, de nézd a jó cselekedeteket, amelyeket megtettem". Nem, egyszerűen csak irgalmat kért. Nem állt elő olyan igényekkel, hogy "Uram, bűnös vagyok, de most irgalmazz". Hitre volt szüksége ahhoz, hogy Isten irgalmát kérje, mert nem volt fogható bizonyítéka, hogy megkapja.

A kegyelmet hitben kell kérni és elfogadni.

Isten előtt Krisztus jelleme számíttatik be neked


Ennek a példázatnak a végén Krisztus megígérte, hogy "valaki felmagasztalja magát, megaláztatik, és aki megalázza magát, felmagasztaltatik." A vámszedő veri a mellét, bánja a bűneit, még a szemét is alázatosan a földre szegezi, mert az égre feltekinteni is szégyell. Jézus szerint tehát, ha magunkat megalázva járulunk Isten elé, őszintén megbánva bűnös tetteinket - elismerve bűnös voltunkat -, és irgalmáért folyamodunk, akkor megigazulva térhetünk haza Isten házából.

Ez jó hír. Azt jelenti, hogy bárki légy is és bármilyen bűnök terhelnek ma, ha azt teszed, amit ez a vámszedő tett, abban a bizonyosságban találhatsz megnyugvást, hogy Isten előtt Krisztus jelleme számíttatik be neked. Bocsánatot nyertél, megkaptad az ajándékot. Mi ebben a bonyolult?

Jézus a megigazulásról Ahol a pénznek nincs hatalma