Örülni az élet iskolájában lehet megtanulni. Amikor világra jöttünk - örömre születtünk, és emberé válásunk akkor fejeződik be, amikor megtanuljuk azt, amit Pál köt a lelkünkre: "Mindenkor örüljetek."





Aki sírt, az tudja, hogy milyen jó, ha valaki megvigasztalja. Aki sír, annak a lelke tisztul, de aki siránkozik, annak a lelke rongyolódik.

Ha a tárgy nem eszköz, hanem cél, akkor az alkotás elveszíti az örömét. A birtoklás ösztöne megfojtja az alkotás, a világ szebbítésének, jobbításának az örömét.

Ha nem látunk el Istenig, a tárgy lesz a mindenség ura, s mi elkezdjük szolgálni kezünk alkotását. Így eltűnik az alkotás öröme, és mi a munkánk rabjai leszünk.

Az időnek akkor tudunk örülni, ha benne felfedezzük a pillanat örömét, azt az alkalmat, amit Isten belerejtett.

Bálvány, a hála örömétől megfosztott tárgy, amiben nem az Istentől nekem adott gondolat ölt testet, hanem az önzés égető szükségérzete.

A pihenés nem semmittevés, hanem szabadság a megszokott kötelező feladatoktól. Nem a semmittevés öröme, hanem a hála napja.





Újrakezdeni csak Istennel érdemes! Ő nem örömrabló bálvány, nem időnket, tárgyainkat rabolja el, hanem Jézus azért jött, hogy önmagát adja, hogy mi azzá legyünk, aminek ő elgondolt minket.


# Lelkiegyensuly # Orom
# Archívum