JÉZUS SZEMEIVEL LÁTNI

Jézus Jeruzsálemben járt. Valószínűleg éppen a templomszentelés ünnepe volt. A város tele volt közelről és távolról idesereglett vándorokkal. Papok és léviták, farizeusok és sadduceusok, rabbik és törvénytudók, az egyszerű és a kíváncsi emberek is ott tolongtak Dávid városának szűk utcáin.



Annyi látnivaló volt ott: a templom, a palota, a falak, a város nagy kapui és más turisztikai látványosságok. Annyi mindent lehetett ott hallani: az utcai prédikátorok a törvényt magyarázták, a farizeusok a zsidó örökségekről vitatkoztak, a zelóták suttogva terjesztgették gondolataikat, hogy miért kell a rómaiaktól megszabadulniuk. Annyi mindent lehetett tenni: istentiszteletre menni a templomba, kívánni valamit a város történelmi emlékoszlopai előtt, vagy csak üldögélni egy fa árnyékában és lesni, ahogy halad a tömeg.

Ezen ünnep alatt is annyi mindent kínált Jeruzsálem az odalátogató ezreknek. De Jézus nem egy egyszerű látogató volt. Az Ő szemeit, füleit, szívét és gondolatait nem kötötte le a város varázslatos csillogása. "Amikor Jézus továbbment, látott egy születése óta vak embert." Ezzel az egyszerű mondattal az Evangélium különválasztja Jézust a tömegtől.

Mi általában azt látjuk, ami nekünk fontos. A figyelmünk központjában mindig az van, mint ami a szívünkben. Jézus azért jött erre a világra, hogy kijelentse Isten szeretetét az emberiség iránt. Azért jött, hogy megmentse az elveszetteket, meggyógyítsa a betegeket, hogy megnyissa a vakok szemeit, hogy feltámassza a halottakat. Ez volt az Ő küldetése. Semmi sem volt fontosabb számára, minthogy teljességet adjon a megtört szívűeknek, szabadságot a foglyoknak, hogy hirdesse az evangéliumot, és az Úr kedves esztendejét.

Mit jelent hát Jézus szemével látni?

Az együttérzés látóképessége
Jézus szemeivel látni, azt jeleni, hogy együttérzéssel nézünk. Minden, amit Jézus tett, összhangban volt végtelen szeretetével és együttérzésével. Érzékenyen és felelősségteljesen kell viszonyulnunk a kevésbé szerencsésekhez, úgy, mint Ő. Azt kell éreznünk, amit Ő érzett. Gyengéd szívvel kell a szenvedők felé közelednünk. Jézus teljes mértékben azonosult a vak ember fájdalmaival és szükségleteivel. Amikor együttérzése hitet ébresztett, a vak szemei megnyíltak. Életében először látta a Nap sugarait, a természet szépségét, és a gyógyítás Urát. Hála töltötte be a szívét, és ajkait arra késztette, hogy dicséretet mondjon, és hogy hirdesse, mit tett vele Jézus.

Akadály nélküli látás
Jézus szemével látni a dolgokat, annyit tesz, mint félretenni azokat a dolgokat, amik akadályoznak a tiszta látásban. Amikor Jézus meglátta a vak embert, akkor egy szükségben szenvedő embert látott, és megérzett egy lehetőséget arra, hogy kinyilvánítsa Isten hatalmát. Azonban a tanítványok valami mást láttak. Egy teológiai problémát. "Mester, ki vétkezett, ő vagy az ő szülei" kérdezték (Ján. 9,2). Keresztények sokszor hagyják, hogy a teológia és a doktrínák megzavarják őket abban, hogy meglássák az embereket és szükségleteiket. Mégis, a teológiának és a doktrínáknak arra kellene figyelniük, hogy kicsoda Isten, és, hogy mit akar, hogy cselekedjünk az emberekkel. Amikor a teológia ezt figyelmen kívül hagyja, akkor ez akadály lesz és Sátán jól bevált eszköze arra, hogy lealacsonyítsa látásmódunkat, és megsemmisítse küldetésünket.

Isten kinyilatkoztatásán alapuló látás
Ha úgy akarunk látni, mint Jézus, akkor el kell fogadnunk azt a látásmódot, amit Isten kinyilatkoztatása biztosít. Figyeljétek meg a vak társait. Tudták, hogy születése óta vak és tehetetlen volt. Majd hallották az ember bizonyságtételét, hogy Isten meggyógyította. Isten mint személlyel találkozott vele, és látást adott neki. Ez az ember Isten két lábon járó bizonyítéka volt, de az ő felebarátai még nem voltak képesek elfogadni Isten kinyilatkoztatását. Még abban is kételkedtek, hogy ez ugyanaz az ember, aki ott volt mellettük, és egész nap kéregetett. Kíváncsiak voltak a farizeusok véleményére.

A farizeusoknak azonban hályog volt a szemükön. Amikor rájöttek, hogy a gyógyítás Szombaton történt, nem fogadták el. Inkább eldöntötték, hogy aki Szombaton gyógyít, az megtöri a Szombatot, így nem lehet Istentől. (Ján. 9,16) A farizeusok annyira homályosan láttak a Szombat törvényszerű értelmezésétől, hogy nem látták meg annak Urát. Számukra Jézus nem Isten kinyilatkoztatása volt, hanem inkább egy olyan ember, aki nem tartotta meg a Szombatot. A farizeusok vaksága egyenlő volt a teljes sötétséggel. Ellen White így ír erről:

"A farizeusok túl bölcsnek tartották magukat ahhoz, hogy segítségre legyen szükségük, túl igaznak, hogy igényeljék a megváltást, túl tiszteletreméltónak, hogy a Jézustól jövő tiszteletet elfogadják. Halott szabályokhoz kötötték magukat, és elfordultak Isten élő igazságától és hatalmától".

A tradíciók és szabályok pontos betartása annak az árán, hogy Isten kinyilatkoztatását elvetjük, nem segíthet nekünk úgy látni, mint ahogy Jézus lát. Egyszer az egyik testvér meglátogatott. Meg volt győződve, hogy a gyülekezet, nem jól végzi az Istentiszteletet. Megkértem, hogy magyarázza meg, és elém tárt néhány dolgot, amit mi rosszul teszünk. Nem térdelünk le minden imánál. Nem énekeljük az énekeskönyv bizonyos énekeit, . stb. A mi testvérünk az Istentiszteletet a tradíciókkal és a begyakorolt mozdulatokkal azonosította. A lényeg az imádat, az Isten elé járulás.

Az, hogy hogyan dicsérjük a nevét, hogyan imádkozzunk hozzá, és, hogyan hallgassuk az Igéjét. az sok mindenben különbözhet, de úgy látni az imádatot (angolul az imádat is az Istentisztelet ugyanaz a szó - worship), ahogy Jézus látta, az azt jelenti, hogy elfogadjuk, mint Isten magasztalásának és dicséretének módját. Ha egy emberi tradíció, vagy szabályzat megakadályoz minket abban, hogy érezzük Isten irántunk érzett szenvedélyét, és hogy úgy lássunk, ahogy Jézus látott, akkor azt mellőznünk kell. Ha nem ezt tesszük, akkor megvakít minket, ahogy a farizeusokat is. Annyira vakok voltak, hogy nem értették meg azt az egyszerű kijelentést, amit a vak ember tárt eléjük:

"Egyet tudok, bár vak voltam, most látok." (Ján. 9,25)

A bátorság látása
Jézus bátorsággal tekintett előre. Csak figyeljétek meg a vak ember szüleinek a reakcióját. A fiuk nem látott. Boldognak kellett volna lenniük. Nem kell többet koldulnia. Dolgozhat, lehet saját élete. Az emberek kételkednek, a farizeusok teológizálnak, de a szülőknek semmi kétségük nem lehetett, hogy a fiuk új teremtés lett. Mégsem láttak úgy, ahogy Jézus. Jézus bátorsággal tekintett előre. Egy szükségben szenvedő embert látott, akit Szombaton meg is gyógyított, nem félve a farizeusoktól. Ne legyünk gyávák, ha jót kell tenni. De a szülők féltek és azt mondták: "Tőle kérdezzétek meg, nagykorú már, majd ő beszél önmagáról" (Ján. 9,21) Aki attól fél, hogy mások megvetik, vagy visszautasítják, amiért elmondja az igazságot, az nem láthat úgy, mint Jézus. Az ilyen személyt előbb-utóbb sötétség veszi majd körül.

A legalapvetőbb szükséglet
Így hát a legalapvetőbb szükségletünk, hogy úgy lássunk, ahogy Jézus. Mint hívőknek, mint diákoknak, tanulóknak, vagy mint már dolgozóknak, őszintén kell kutatnunk Jézus látásmódját. Néha nem tudjuk, hogy mit tegyünk, mit mondjunk, merre menjünk, de jó azt tudni, hogy Jézus ott van, hogy összetörje zavarodottságunkat, és fényt hozzon a sötétség helyére. A Szentlélek szemgyógyító írt ken a szemünkre, hogy képessé tegyen minket a helyes látásra. Jézus a nagy szemész. Nála van a tökéletes látás receptje. Nála tökéletesen láthatunk. Hajlandó visszaállítani látásunkat, és képessé tesz minket arra, hogy úgy lássunk, ahogy ő látott.