A KERESZTÉNY ÁLDOTT REMÉNYSÉGE

"De nemcsak ez a világ, hanem mi is, a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is sóhajtozunk magunkban, várva a fiúvá fogadtatást, a testünk megváltását." (A rómaiakhoz írt levél 8. fejezetének 23. verse)



Pál apostol számára a Menny öröme egyrészt azt jelentette, hogy a Megváltójával lehet, másrészt pedig új teste és új természete lesz, ami már sohasem fogja gátolni abban, hogy az Úr tökéletes akaratát cselekedje.

Amikor Sequeira és a családja először költözött Etiópiába, a főiskola területén levő házuk hátsó udvarában volt egy narancsfájuk. Azonban az első narancsok beérésénél a család csalódottan tapasztalta, hogy túl savanyúak, és emiatt élvezhetetlenek. Jack kislányának volt egy briliáns ötlete a probléma megoldására, cukorral kell táplálni a fát. A következő szezonra készülve tehát, a család cukorral fertőtlenítette a fa körül a talajt, és locsolással biztosította, hogy az biztosan eljusson a gyökérzethez. Ám amikor beért az új termés, a narancsok ugyanolyan savanyúak maradtak, mint korábban. A cukor nem változtatta meg a fa jellegét. Csak egy másik, új fa teremhetett volna édes gyümölcsöt.

Az újjászületett keresztény életében a Szentlélek megtermi a szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom gyümölcsét. Mindez csodálatos, de a test önző, bűnös hajlama mindig uralomra tör. A lázadó emberi természet savanyú voltát azonban a világ összes kulturális, oktatási vagy politikai programja sem teszi édessé. Pálhoz hasonlóan, tehát buzgón várjuk a feltámadás csodálatos napját, amikor új testünk lesz, és örömben élhetünk az örökkévalóságon keresztül.

Imádság a mai napra
"Köszönöm, Uram, az életem első zsengéit és a boldog reménységet, hogy új természetem lesz, amely mindig benned fog gyönyörködni!"


SZÓLJ HOZZÁ!