| KÉTFÉLE EMBERTÍPUS 2/2. |
| "Biztonságról - ugyan ki beszélne? Hisz szemed csak sírokat, férget, sírverset lát. Papírunk a por, rá könnyünk tintája jegyez jajt." (Shakespeare) |
A balsejtelmektől gyötört, megdöbbent zsidóság gyászba borult. "Minden egyes tartományban, azon a helyen, ahová a király parancsa eljutott, nagy gyásza volt a zsidóknak, böjt és siralom és jajgatás; zsák és hamu vala terítve sokak alá."
"Miért engedi ezt Isten?"
"Mi választott el bennünket atyáink hatalmas Istenétől?"
"Elvetette volna Isten a népét?"
A Perzsiában élő sok hűséges zsidónak talán az okozta a legnagyobb szomorúságot, hogy úgy érezték, méltatlanokká lettek és eltértek Istentől. Márdokeus szívét valójában azért mardosta a rettegés, mert elbizonytalanodva attól félt, hogy talán oktalanul cselekedett. Tette vajon meggondolatlan lett volna, és ezzel taszította népét a szörnyű katasztrófába? Az eseményekre visszagondolva mégis felébredt benne a bátorság, és a hit védő pajzsát öltötte rá. Benne megláthatjuk azt a nagyszerű emberi erényt, ami állja az ész és a lélek elleni körmönfont támadás minden bomlasztó rohamát.
A jövő - három dolog kivételével - reménytelennek tűnt. A három kivétel pedig: Eszter királynőként uralkodott a palotában, Isten még mindig trónján ült és Márdokeus az ügyesség, találékonyság rejtett erőforrásaival bírt, amelyek csak a kedvező alkalomra vártak, hogy megmutatkozzanak.
Eszternek jelentették szolgálólányai és eunuchjai, hogy zsákruhában látták Márdokeust. Eszter biztosan a hárem elzártsága miatt nem hallott a rendeletről. "Vigyetek gyorsan drága ruhákat neki az én házamból" - parancsolta. "Nem engedhetjük így járni." De a szolgálók mégis visszahozták a köpenyeket a tépelődő királynénak, mert Márdokeus nem volt hajlandó azokat elfogadni. Eszter most kezdett csak igazán aggódni. Alighanem valami szörnyűség készülődik. Késedelem nélkül magához rendelte Hatákot, akit a király Eszter személyes szolgálatára rendelt ki udvarmesterei közül.
"Menj Márdokeushoz, és tudd meg tőle, mit jelentsen ez, és mi oka van rá?" Márdokeus mindent elmondott Hátaknak, aki talán szintén zsidó volt. A halálos ítélet egy másolatát is a kezébe adta. "Mutasd meg Eszternek, és mondd, hogy könyörögjön a királynál gyötrődő népéért." A Jahve ősi hitét valló embereknek igen válságos idő volt ez, ami nem az első, és nem is az utolsó krízis volt.
Ha a múltbeli feljegyzések jelentenek valamit, és az eljövendő dolgok felőli kinyilatkoztatás helyesen mutatja be az ember végső sorsát, a kapuban üldögélő Márdokeus története többször megismétlődik abban az utolsó nagy csatában, amit az ember a bűn ellen vív.
A rosszra hajló hatalmas emberek és a Márdokeuséhoz hasonló kétségbeejtő helyzetek bátor emberekért kiáltanak, és megkövetelik, hogy álljanak a sarkukra, ha mégoly népszerűtlen feladat is az. A magára hagyott, hűséges ember azonban mindig szembetalálja magát a kérdéssel, amit a következőképpen lehet összefoglalni:
Szilárd meggyőződésemhez híven éljek - az örökkévalóságért feláldozva a földi előnyöket -, vagy hajoljak meg gyáván, megalkudva, hogy ezzel időt nyerjek - még a lélek méltóságának elvesztése árán is?
Szabadságunk erejéhez és hitünk tisztaságához márdokeusi rettenthetetlenségre és éleslátásra van szükségünk, Mielőtt felvillanna Isten akarata, egy darabig homályos területen járunk, ahol azon tanakodunk, hogy a két út közül vajon melyik a helyes.
De aki türelmes és állhatatos, az meglátja majd a nappali világosságot.
Noha Márdokeus aggódva kesergett, mégis szentül hitte, hogy ha Istennek úgy tetszik, még közbeléphet. Nem feltételezés volt ez, hanem racionalizálással meg nem ingatott hit. Hamarosan tapasztalhatta, hogyan alakítja a menny az elvilágiasodott, ellenséges világot, és igazolja annak az embernek a hűségét, aki Istent állítja az első helyre. A hit korlátlan lehetőségeinek nagyszerűsége hamarosan beigazolódik.
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Kétféle embertípus 1/2. |
