A SZANGVINIKUS ÖNFEGYELME

A szangvinikus alapvető gyengéi, amelyekre mindenekelőtt gondosan és éberen vigyáznia kell: a megbízhatatlanság, az elnéző magatartás önmagával szemben, és a gyenge akarat.



Sokan nem látják be ezt az igazságot. Ezek a temperamentumot megváltoztathatatlannak tekintik. Ha valaki természeténél fogva könnyen felborzolódik, úgy véli, hogy ezen nem lehet változtatni, legfeljebb utána keresztény módon bocsánatot kell kérni, és természetesen az okozott kárt megtéríteni. Ez a nézet alapjában téves. Kétségtelen, hogy a temperamentum sajátos bélyeget süt az emberre, amely a bölcsőtől a sírig elkíséri. De tudatosan iskolázni és fegyelmezni lehet és kell.

Kövessük temperamentumunkat elfogulatlanul
és örömmel, de csak addig, míg nem vezet bűnbe.

Mindenütt, ahol bűnre ösztönöz, nevelésre kell fogni és meg kell fékezni ugyanúgy, mint minden más természeti impulzust. Ahogyan testünknek meg kell szentelődnie, vagyis az Úr szolgálatára oda kell szentelnünk, hogy ne egyéni elképzelés szerint a magunk hasznára vagy a magunk dicsőségére, hanem Isten dicsőségére használjuk, ugyanígy temperamentumunknak is meg kell szentelődnie. Úgy kell nevelnünk, hogy lelki életünk előmenetelére szolgáljon, Isten akarata szerint. Ezért első feladatunk, hogy önvizsgálattal megállapítsuk, melyek temperamentumunknak azok a vonásai, amelyek keresztény életünkkel nem egyeztethetők össze. Ezután meg kell kezdeni az elszánt harcot gyengéink leküzdésére.

A hiányosságok, amelyeket egy szangvinikusnak korrigálnia kell, viszonylag könnyen felismerhetők. Hibái és fogyatékosságai – saját magán kívül – mindenki más számára nyilvánvalóak. A lelki egyensúly és a józanság hiányzik belőle. Élményei folytán gyakran annyira izgatott örömében, hogy elveszti az egyensúlyát. Életében elvész az összefüggés és a következetesség. Senkinek sincs nagyobb szüksége az önvizsgálatra, mint a szangvinikusnak.

Tekintsünk Péterre!
Az apostolok között ő a szangvinikus temperamentumú. Milyen őszintén és jó szándékkal telve feddi meg Mesterét! (Mt 16,22.) Milyen melegszívűen és komolyan ígéri, hogy Jézusban soha meg nem botránkozik! Mégis néhány órával később, háromszor egymásután megesküszik, hogy Jézust soha nem is látta. Milyen pásztori gondoskodással megy elébe ezek után Jézus Péternek! Hogyan terelgeti őt a feltámadása utáni találkozáskor! Jézus ekkor alapos önvizsgálatra készteti Pétert A tagadásnak megfelelően háromszor teszi fel neki a nyomatékos kérdést: "Simon, Jónának fia, szeretsz-e engem?" (Jn 21,15-17.) Micsoda előmenetelre segíti Pétert az önvizsgálata! Ha elolvassuk első levelét, érezhetjük: ezt olyan valaki írta, aki megtanulta önmagát megfigyelni, és megtanult szent okosságban járni. Ebben a vonatkozásban különösen a levél ötödik fejezete érdekes. Az apostol, aki ezt írta, valóban józanná és éberré lett.

Tekintsünk Péterre! Az apostolok között ő a szangvinikus temperamentumú.

A szangvinikus alapvető gyengéi, amelyekre mindenekelőtt gondosan és éberen vigyáznia kell: a megbízhatatlanság, az elnéző magatartás önmagával szemben, és a gyenge akarat. Barátságaira különös figyelmet kell fordítania. Így elkerülheti, hogy hűtlenül és fennhéjázva viselkedjék. Vigyáznia kell, hogy munkájában és egyéb kapcsolataiban emlékezzék ígéreteire, amelyeket hajlamos könnyen elfelejteni. Végül, mielőtt egy munkához hozzálát, gondolja át a problémákat és a feladatokat, nehogy az megint félbemaradjon. A küzdelem, amelybe ezen a téren belekezd, messze meghaladja saját erejét, mivel makacs és erőteljes természeti hajlamokkal kell szembenéznie.

Csak akkor fog győzni, ha megtanulja, hogy hitben harcoljon gyengéi ellen.
Ebben a harcban alighanem tapasztalni fog valamit abból a mély igazságból, amelyet Jézus komor szavai így fejeznek ki: "Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és böjtöléssel." (Mk 9,29.) A gyenge akarat és állhatatlanság ellen mindaddig rámenős harcot kell folytatnia, míg elegendő erő össze nem gyűlt benne arra, hogy önként olyan munkát vállaljon, amely különösen alkalmas arra, hogy akaraterejét gyakorolja, és legyőzze önmagával szemben oly elnéző természetét még Pál is beismeri:

"Megsanyargatom testemet és szolgává teszem, hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek" (1Kor 9,27.) Az így nevelt lélek örvendező, értékes kereszténnyé válik. Megnyerő üdeség veszi körül. Ha temperamentumának nemkívánatos vonásait legyőzte, szeretetreméltó, nyílt természetessége jobban láthatóvá lesz. Az ilyen szangvinikus otthonában felnőttnek, gyermeknek egyaránt napsugaras az élete. Nyíltsága, sok eleven tapasztalata, gazdag kedélye, ragyogó és spontán humora a figyelem természetes középpontjává teszik. Ha nincs jelen, az üresség érzése lesz úrrá; ha hazaérkezik, az egész ház élettel telik meg.

Keresztény körökben értéke felbecsülhetetlen.
Olyan, mint egy friss lélegzetvétel; szívélyes, őszinte, nyílt és kezdeményezésre kész. Vele együtt lenni valóságos jótétemény. Felüdíti a szomorkodókat, megeleveníti a közömbösöket. A körülötte szétáradó derűs atmoszférában a nyugtalan Márta-lelkeket békéhez segíti. Ennél a napsütésnél valóban mindenki megmelegszik. A szangvinikus született optimista. Mint keresztény, telve van reménységgel. Őreá a kereszténység világos oldala van hatással.

A kegyelem, a kiengesztelődés, a kereszt és a vér, a reménység és a menny megragadják érzékeny lelkületét. A keresztény élet csodálatos volta lebeg szeme előtt. Nem azt látja elsősorban, hogy miből, hanem inkább azt, hogy mi végre váltott meg minket Krisztus. A kereszténység győzelmét, jövőjét és célját látja. A szangvinikus Péter a reménység apostolává lett.

ATTILA
Ötletgazda
Forrás: Ole Hallesby - Személyiségtípusok című könyve alapján
Szangvinikus: útmutató lelkigondozóknak Melankolikus alkat


Ezeket olvastad már?

A MELANKOLIKUS ERŐSSÉGEI

A KOLERIKUS ÖNFEGYELME

A FLEGMATIKUS ÖNFEGYELME