MELANKOLIKUS ALKAT

A "melankolikus" szó görög eredetű. A melancholia jelentése: fekete epe. Ezt a kifejezést a sötét, nyomasztó, borús temperamentum megjelölésére használják.



Ugyanúgy, mint a szangvinikus esetében, ezt a temperamentumot is az érzelmek uralják. Amíg azonban a szangvinikus figyelmét kifelé irányítja, és nyitott az állandóan változó benyomások felé – a melankolikus antennái befelé irányulnak. Mivel önmagába forduló gondolkozása és érzése szüntelenül aktív, csak kevés benyomást enged magába, ezeket azonban gondosan megvizsgálja és alaposan elemzi. Természetesen a szangvinikus sem vesz fel benyomásokat úgy, hogy azok képzelőerejét és gondolkodását ne érintenék. Nála azonban a gondolatok, amelyek az érzelmeket kísérik, szinte automatikusan lefutnak, és ez által velük együtt változnak. Ez a magyarázata annak, hogy a szangvinikus személy gondolkodása bizonytalan, logikátlan, ugrándozó és némelykor felületes.

Amíg a szangvinikus élvezettel befogad gyakorlatilag minden egyes benyomást, amely finoman hangolt természetére hat, addig a melankolikus bizonyos mértékben válogat közöttük. Sok minden nem érdekli, ami kívülről érkezik. Bizonyos benyomások viszont mélyen érintik és képzeletében megelevenednek. Ezek rendszerint olyanok, amelyeket önmagával hoz összefüggésbe.

Ugyanúgy, mint a szangvinikus esetében, ezt a temperamentumot is az érzelmek uralják.

Mivel szomorú és borús beállítottságú, elsősorban azokat a tapasztalatokat őrzi meg emlékezetében, amelyek személyében sértik. Ezeket a benyomásokat visszaidézi, és át- meg átelemzi. Töpreng, tépelődik rajtuk, és ápolja szomorú emlékezetüket. A szangvinikus örül a saját temperamentumának, a melankolikus szenved miatta. A szangvinikus mindent úgy vesz, ahogy jön, és ezzel megelégszik.

A melankolikus valamilyen, rendszerint fájdalmas benyomással olyannyira elfoglalja magát, hogy a derűs és bátorító dolgokkal, amiknek örülhetne, csak keveset, vagy egyáltalán nem foglalkozik. Szellemi világa nemcsak sötét, hanem szűk is. Mindent saját énjével hoz összefüggésbe. És – hogy fokozza saját szerencsétlen természetét – erősen hajlamos az ítélkezésre és a lekicsinylésre. A szangvinikus az embereket és a körülményeket olyannak veszi, amilyenek. Nem sokat törődik azzal, hogy azok bizonyos előfeltételeket kielégítenek-e vagy nem.

A melankolikus típus élményeit összehasonlítja saját elképzelésének képével, vagyis hozzá méri saját követelményeihez. Mindent a gondolataiban hordott ideál alapján ítél meg. Az eredmény kikerülhetetlen: a tapasztalat mindig elmarad az elképzelt kép mögött, így a melankolikus csalódik. A "tökéletes" keresése életének terhévé válik. Ez a keresés végül oda vezet, hogy élményeivel szemben egyre bosszúsabb és elutasítóbb lesz.

Elégedetlenségei és csalódásai miatt gyanakvóan fogadja a mindennapi eseményeket. Ennek az a következménye, hogy a jelen kevéssé érdekli. Nehéz és nyomasztó számára, s ezért amennyire lehet, egy álomvilágban keres menedéket. Így néha a múltban, néha a jövőben él, mert álomvilága itt a tökéletességig kibontakozhat. Ha a jövő felé fordul, légvárakat épít. A múlt felé nézve kellemes emlékeket hív gondolataiba, ezeket feldíszíti, idealizálja, és összehasonlítja a borús és unalmas jelennel.

Forrás: Ole Hallesby - Személyiségtípusok című könyve alapján
A szangvinikus önfegyelme A melankolikus erősségei


EZEKET OLVASTAD MÁR?

a melankolikus gyengéi

a flegmatikus erősségei

a tempreamentumok


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!