REMÉNYSÉG A SÍRON TÚL IS

Tina úgy gondolta, hogy az apja temetése után élete majd visszazökken a régi kerékvágásba. Csakhogy már semmi nem úgy volt, mint azelőtt. Állandóan az édesapja jut eszébe, aki már nem él. Amikor megérzi az Old Spice arcszesz illatát, vagy meghall egy Frank Sinatra számot, amit apukája nagyon szeretett, sírva fakad. "Tudom, hogy már felnőtt vagyok, és erősnek kellene lennem. Vannak viszont olyan napok, amikor úgy érzem magam, mint egy négyéves gyerek, aki mindenképpen látni akarja a papáját" - mondja Tina.

Tinához hasonlóan emberek millióinak kell szembenézni az élet múlandóságának egyik legnehezebben elhordozható csapásával - a szülők halálával. Az ilyen eseménynek hatása hosszú évekre megterhel. A II. világháború után született generáció már jócskán benne van a középkorban. A statisztikák szerint ötvenéves korukra az emberek 25%-ának meghal az édesanyja, és 50%-nál is többen elvesztik az édesapjukat.

Valaki úgy fogalmazott, hogy az ember akkor érzi magát igazán egyedül, amikor a szülei sírjánál megáll. Akkor döbben rá, hogy elveszítette azokat, akik egész életükben neki drukkoltak. Akkor jön rá, hogy a sorban ő lesz a következő. Tehát kísért bennünket a kérdés, hogy "Van reménység a síron túl?".

Amit az emberek általában gondolnak
A halállal kapcsolatban sokféle hiedelem kavarog az emberek fejében. A hinduk azt mondják: "A halhatatlan lélek elhagyja a testet, majd egy új testben reinkarnálódik, valami vagy valaki más formájában. Az dönti el, hogy tehénként, szolgaként, gazdag üzletemberként, rovarként vagy valami másként térünk vissza, ahogy az emberekkel bántunk életünk során".

A katolikusok úgy vélik: "Amikor az ember meghal, halhatatlan lelke elhagyja a testét, és ha jó ember volt, a mennybe kerül, ha nem volt annyira jó, a purgatóriumba, ha pedig nagyon rossz volt, akkor egyenesen a pokolba jut." A legtöbb protestáns lényegében valami hasonlót állít, csak kihagyja a purgatóriumról szólót. Vannak olyan, a Bibliát elfogadó keresztények, akik azt mondják, hogy a halál csupán alvás, ami a feltámadás napjáig, Jézus második eljöveteléig tart. A világi emberek pedig arról beszélnek, hogy "a halál a vég. Az ember él, azután meghal, nincs tovább." Ettől sokan egészen összezavarodnak. A Bibliában viszont sziklaszilárd válaszokat találunk a kérdéseinkre. Nemcsak arra világít rá a Szentírás, hogy mi történik, amikor az ember meghal, hanem azt is megtudhatjuk belőle, hogyan nézhetünk bizalommal szembe a halállal.

A bibliai teremtéstörténet segítségével megtudhatjuk, hogy mi történik, ha valaki meghal. "Azután megformálta az Úristen az embert a föld porából, és élet leheletét lehelte orrába. Így lett az ember élőlénnyé" (1Mózes 2:7). Az áll itt, hogy Isten halhatatlan lelket ajándékozott az embernek?

Nem! Azt írja, hogy Isten a föld porából formálta az embert, azaz a testét. Azután az élet leheletét lehelte az orrába, ami isteni erő, és így lett az ember "élőlénnyé" ("élő lélekké (Károli ford.).

Tehát a képlet a következő: por + lehelet = élőlény. Ádám élőlény, élő ember lett. Az élő lélek, vagy (emberre alkalmazva) az élőlény ugyanaz, mint az élő ember. A Biblia nem írja, hogy az embernek "van" lelke, olyan értelemben, mintha a lélek az ember különállóe lenne.

Nekem nincs lelkem; én magam egy élő lélek, egy élőlény, egy ember vagyok - amit - mindannyian elmondhatunk magunkról."Álljunk meg egy percre! - mondhatja valaki. - Nem akarok teljesen összezavarodni. Csak egyetlen kérdésre szeretnék választ kapni. A testünk tehát meghal, a lelkünk viszont sosem halhat meg, nem igaz?"

Ezékiel próféta által azonban Isten egészen világosan kijelentette a következőt: "amely lélek vétkezik, annak kell meghalni" (Ezékiel 18:4, 20). A pogány görögök - és különösen a filozófus Platón - azt állították, hogy az ember lelke "halhatatlan." Ha ez a pogány gondolat valóban igaz, akkor a Szentlélek vajon miért késztette Ezékielt, hogy leírja állítását?

A Bibliában a lélek szó azt is jelenti, hogy "élet". Jézus például egyszer ezt mondta: "Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét énérettem, megtalálja azt. Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?" (Máté 16:25-26). Ebben a versben Máté négyszer írta le a görög psyche szót, amit az angol King James Biblia kétszer úgy fordít le, hogy "élet", kétszer pedig azt írja: "lélek". A két szó tehát felcserélhető. Ez a szövegrész arra utal, hogy az "élet" nem a miénk, magától értetődően és visszavonhatatlanul. Elveszíthetjük, nem születünk halhatatlannak.

Aki egyedül halhatatlan
A halandó kifejezés azt jelenti, hogy "a halálnak alávettetett", a halhatatlan pedig annak az ellenkezője: "nem veszendő". A Biblia sokszor használja a lélek és az ember kifejezést, de egyszer sem kapcsolja hozzá a halhatatlan szót. Egyetlen egyszer sem fordul elő a Bibliában az, hogy halhatatlan lélek vagy halhatatlan ember! Ha az embernek valóban halhatatlan lelke volna, nem.

Várhatnánk, hogy ez legalább egyszer, ebben a formában előfordulna a Bibliában? Ez a felfogás nyilván nem egyezik Isten Igéjének tanításával. Sőt, Pál apostol így ír Istenről: "Kié egyedül a halhatatlanság" (1Timóteus 6:15-16). A Biblia egyértelműen kifejezi: csak Isten halhatatlan, így tehát szükségtelen arra pazarolni az időnket, hogy megpróbálunk bibliaszövegeket keresni az ember halhatatlanságáról vagy a halhatatlan lélekről, úgysem találunk ilyet. A Szentlélek nem mond ellent önmagának.

A Biblia valóban életet ígér a halál utánra az Istenben bízóknak. Azt azonban sehol nem írja, hogy a hívők élete, testük halála után is folytatódna. Ehelyett azt hangsúlyozza, hogy az örök élet a feltámadáskor, Jézus második adventjekor kezdődik. "Az utolsó trombitaszóra a halottak feltámadnak romolhatatlanságban. Mert szükség, hogy ez a. halandó test halhatatlanságot öltsön magára" (1Korinthus 15:51-5.3).

Akkor teljesülni, fog, amit így fogalmaz a Biblia: "Elnyeletett a halál diadalra" (1Korinthus 15:54) - Lehet tehát olyan reménységünk, ami a síron is túlmutat? A fivére, Lázár halálát gyászoló Mártának mondta Jézus: "Én vagyok a feltámadás és az élet: a ki hisz énbennem, ha meghal is, él" (János 11:25). A Jelenések könyve utolsó két fejezete bemutatja az eljövendő örök életet:

"ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velők lakozik. És az Isten eltöröl minden könnyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak" (Jelenések 21:3-44).

Ez ad okot a reménységre még akkor is, amikor a szeretteink sírjánál állunk. A halál ugyan elszakít egymástól, de ennek az elszakadásnak nem kell feltétlenül örökre szólni. Isten megígérte, hogy aki hisz benne, újra találkozhat majd szeretteivel, amikor Jézus visszajön.

Mark Finley: Az idők jelei különkiadása c. kiadványa
Isten kulcsa a boldogsághoz

# Hit-bizalom # Bizonyossag # Archívum

Halottidézők

Pokol: az utolsó tűz

Az első terrorista