ISTEN KULCSA A BOLDOGSÁGHOZ

Képzeljük el, hogy Los Angeles városát elfoglalja egy csapat féktelen ember, akiket csak egy dolog irányít: az élvezet. Elegük van a korlátokból és a határokból. Szerintük a felnőtteknek jogában áll eldönteni, mi a jó és mi a rossz. A Tízparancsolatot egy régi, sötét rendszer szüleményének gondolják, és mint mondják, a törvényeket csak azért agyalták ki hataloméhes zsarnokok, hogy előírhassák az embereknek, mit tegyenek.

A radikális csoport a médián keresztül bejelenti, hogy mostantól Los Angeles szabad város. Nincsenek törvények. Lakosainak szabadságában áll bármit megtenni a boldogságuk érdekében. A sebességkorlátozást, a stoplámpákat és a közlekedési rendőröket megtűrhetik Amerika keleti partvidékén, a jobbára konzervatívok laktaeken, de nem úgy a szórakozást kedvelő Los Angeles területén! Bármelyik boltba vagy házba bemehet mindenki, szabadon vihet, amit csak akar! A házasság intézményét megszüntetik. A férfiak annyi nővel tarthatnak kapcsolatot, ahánnyal csak akarnak, a nők is bárkivel elmehetnek.

Az élvezettől a rémálomig
Mi történne, ha ez valóban bekövetkezne? Egyrészt szinte bedugulnának az autópályák. Néhányan bizonyára a városba igyekeznének, de a többség inkább a lehető leghamarabb ki akarna jutni onnan. A fegyvereladás hirtelen megugrana; mindenki felfegyverzett erődítménnyé alakítaná a házát. Egy csapásra vége lenne a város ünnepelt szabadságának. Az egykor olyannyira kifinomult kaliforniaiak pedig azon morfondíroznának berácsozott, bedeszkázott házukból ki-kilesve, hogy valójában nem is volt annyira rossz a Tízparancsolat.

Mielőtt bárki is a valóságtól elrugaszkodott fantázia nevetséges termékének bélyegezné a Los Angelesszel kapcsolatos példámat, hadd jegyezzem meg, hogy korábban már volt hasonló kísérlet, de nem csupán egy városban, hanem egy egész országban. 1793-ban a Francia Nemzetgyűlés megszavazta, hogy törvényen kívül helyezik a Bibliát és a vallást. Hivatalosan bejelentették, hogy nincs Isten. Az egész ország egy táncosnő előtt hajolt meg, és egy prostituáltat teltek meg erkölcsi rendszerük jelképévé. A cél, hogy bármiféle kötelezettség és bűntudat nélkül adhassák át magukat az élvezeteknek.

Franciaországnak mindössze három és fél évébe telt, hogy rájöjjön, mennyire szükséges a Tízparancsolat. Három és fél év, és hány meg hány embernek, a nép színe-javának halála, akiket a guillotine éles bárdja lefejezett! Értelmiségiek, tudósok, tanárok, vallási vezetők, üzletemberek és egyetemi hallgatók - mind áldozatul estek a törvénynélküliségnek. Az az igazság, hogy a szabadság nem létezhet korlátok nélkül. A törvények védelmei nyújtanak, biztonságot adnak.

A boldogság határai
Nézzük meg közelebbről, az Isten állal felállított korlátokat, a Tízparancsolatot! Amikor a Tízparancsolatot olvassuk, Mózes második könyve 20. fejezetéhez lapozunk, és általában a 3. verssel, az első parancsolattal kezdjük. Nem szoktunk odafigyelni a megelőző két versre. Szerintem azonban azokat is el kellene olvasni. Az áll ott: "És szóld Isten mindezeket az igéket, mondván: "Én, az Úr, vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Egyiptomnak földéről, a szolgálat házából" (2Mózes 20:1-2). Értjük már, hogy mit fejeznek ki ezek a versek? Mielőtt Isten elmondta és örök időkre leírta volna a Tízparancsolatot, így mutatta be, hogy azt szeretné, ha az emberek boldogok lennének. Kimentette népét a rabszolgaságból. Szabaddá tette őket. Nem volna furcsa, hogy a népe szabadságáért és boldogságáért annyi erőfeszítést vállaló Isten mindezek után olyan parancsokat adna, amelyekkel újra szolgasorba kényszeríti őket?

Nem tűnik valószínűbbnek, hogy a törvényeket, a gyakorlati szabályokat azért adta, mert ezekkel akarta biztosítani maradandó boldogságukat és szabadságukat?

A Tízparancsolat valójában Isten kulcsa a boldogsághoz.

Isten első parancsolata így szól: "Ne legyenek néked idegen isteneid énelőttem" (2Mózes 20:3). Minden istenné válhat, amit a legelső helyre teszünk az életünkben, legyen az akár a pénz, az alkohol, a sport, a televíziózás vagy a szex. Talán egy másik ember, egy színésznő, egy rocksztár vagy éppen a házastársunk az, akit az első helyre állítunk. A világ tele van olyan bálványokkal, amelyeknek könnyűszerrel rabszolgáivá válhatunk. Isten viszont az kéri, hogy egyedül neki szolgáljunk, mert csakis Ő képes igazi szabadságot és boldogságot adni.

A második parancsolat ezt mondja ki: "Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz. Ne imádd és ne tiszteld azokat" (2Mózes 20:4-5). Ezzel a parancsolattal Isten arra kér, hogy közvetlenül Őt imádjuk. Milyen nagyszerű isteni meghívás! Nem kell emberkéz fabrikálta tárgyak által imádnunk Őt. Nincs szükségünk más emberek közbenjárására ahhoz, hogy közel kerüljünk hozzá. A világegyetem Istene, aki megteremtette a napot, a holdat és a csillagokat; akinek köszönhetően csörgedeznek a patakok, áradnak a folyók, így szól: "Engem imádj! Nyitva a szívem. Tárt karokkal várlak. A köztünk lévő meghitt kapcsolatban megtalálsz mindent, amire a szíved mélyén vágysz." A harmadik parancsolat így hangzik: "Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd" (2Mózes 20:7). Isten arra kér, hogy tisztelettel imádjuk Őt.

Csak akkor találunk maradandó boldogságot, ha az Őt megillető tisztelettel közelítünk a világegyetem Istenéhez. Valóban szabadok volnának azok, akik korlátok nélkül, közönségesen viselkednek? Nem! Még a szókészletük is záros. Nem tragikus, hogy akiket Isten a saját képmására teremtett, meggondolatlanul káromolják az Úr nevét? Lealacsonyítja Istent, aki káromkodva, esküdözve említi nevét. Ennek következtében az ember megfeledkezik arról, hogy mi mindent képes megtenni az Úr.

A negyedik parancsolat kimondja: "Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt. Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat; De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja" (2Mózes 20:8-10). Ebben a parancsolatban Isten kijelöl egy napot, amit vele tölthetünk el. Meghív - pontosabban megparancsolja -, hogy vonuljunk vissza a hétköznapi munka forgatagából, szabaduljunk meg a nyomásától, és pihenjünk meg Istenben. A szombat arra is ösztönöz, hogy Istenben találjuk meg gyökereinket, ami különösen fontos a materializmussal és a világi értékekkel jellemezhető korban. Ez a nap arra emlékeztet, hogy Ő a Teremtő, tehát nem a véletlen szülöttei vagyunk. Egész életünket boldogsággal tölti el, ha tudjuk, hogy a világegyetem Ura a legjobb Barátunk.

Nem lenne furcsa, hogy a népe szabadságáért és boldogságáért annyi erőfeszítést vállaló Isten mindezek után olyan parancsokat adna, amelyekkel újra szolgasorba kényszerítené őket? Nem tűnik valószínűbbnek, hogy a törvényeket, a gyakorlati szabályokat azért adta, mert ezekkel akarta biztosítani maradandó boldogságukat és szabadságukat? Ha az ember teljes szívvel szereti Istent, akkor egyedül Őt imádja, közvetlenül hozzá fordul, tisztelettel viseltetik iránta, és hetente imádja Őt. Akkor Isten szeretete betölti szívünket, egész lényünket megerősíti, és boldoggá tesz.

Hogyan szeressük az embereket?
Az első négy parancsolatban arról olvastunk, hogyan szeressük Istent, a következő hatban pedig arról, hogyan szeressük az embereket.

Az ötödik parancsolatban ez áll: "Tiszteld atyádat és anyádat" (2Mózes 20:12). Isten azt kívánja, hogy jó kapcsolat legyen a társadalom alapvető egységén, a családon belül. A boldogság onnan ered, ha a férj és a feleség, a szülők és a gyerekek meghitt kapcsolatot alakítanak ki egymással. Ezzel szemben a megromlott családi viszonyokból adódnak az élet legmélyebb fájdalmai. Vannak olyan barátaim, akiknek a lánya úgy döntött, hogy nem beszél többé a szüleivel. Tudom, hogy emiatt egészen összetört a szüleinek a szíve. Sok este sírják álomba magukat.

Nemcsak a szülőket kell tisztelni. Péter apostol kibővítette ezt a kört, amikor leírta: "Mindenkit tiszteljetek" (1Péter 2:17). Tisztelnünk kell a nőket és a férfiakat, mert Isten képmását hordozzák! Tiszteljük a gyerekeket, hiszen nekik is ugyanolyan érzéseik vannak, mint a felnőtteknek! Egyaránt tiszteljük a fekete, sárga és barna bőrű embereket is! Tiszteljük az utca túloldalán, vagy az óceán másik partján élőket; üzletembereket és utcaseprőket, tanárokat és diákokat, vezetőket és gyári munkásokat! Ez a parancsolat arra szólít, hogy jó kapcsolatokat építsünk ki a környezetünkkel.

A hatodik parancsolat: "Ne ölj!" (2Mózes 20:13). Ez arra szólít, hogy nemcsak cselekedeteinkben, hanem gondolatainkban is ápoljuk a helyes kapcsolatokat. Jézus rámutat, hogy a gyilkosság haraggal kezdődik, a harag pedig a szívből ered. Talán mélyen érintett, hogy Szarajevóban sok civil esett a repeszgránátok és az orvlövészek áldozatául. A világ távoliein történő igazságtalanság gyakran megrázza az embert. Arra viszont már nem gondolunk, hogy a gyilkosság bírálgatással, pletykával, haraggal, sértődéssel és megkeseredéssel kezdődik. Valóban nincs erőszak a szívünkben? Lehetséges volna, hogy fegyverrel ugyan nem, de szavainkkal, a viselkedésünkkel mégiscsak ölünk?

Máté 5:21 versében Jézus a hatodik parancsolat fontosságát hangsúlyozza, és arra figyelmeztet, hogy jó kapcsolatban éljünk a többi emberrel. Azt parancsolta, hogy a gondolatainkat olyasmivel töltsük be, ami erősíti, nem pedig rombolja a kapcsolatainkat. Lehetséges, hogy amikor szórakozásképpen erőszakos jeleneteket nézünk, valójában megszegjük a hatodik parancsolatot? Ezzel a parancsolattal Isten arra kér, hogy a kedvességben, a jóságban és a könyörületességben leljük örömünket, nem pedig a brutalitásban és a vérrontásban.

A hetedik parancsolatban Isten azt mondja ki, ami úgy tűnik, mára szinte feledésbe ment:"Ne paráználkodjál!" (2Mózes 20:14). A társadalom szex-őrült lett. Szinte mindent szexuális tartalmú reklámmal hirdetnek; szórakoztatás címén erkölcstelenségfut a képernyőn. A boldogságot azonban nem fogja megtalálni, akinek a szex lett az istene. E téren a lazaság csak oda vezet, hogy a családok felbomlanak, emberek szíve összetörik, szomorúak lesznek, bűntudat és elkeseredettség nyomasztja őket. A házasságban kiteljesedő elkötelezett szerelemből viszont életünk legmélyebb boldogsága fakad. Sokkal jobb az élet az Isten által javasolt úton!

Nemcsak tolvajoknak! A nyolcadik parancsolat: "Ne lopj!" (2Mózes 20:15). Isten megkívánja, hogy tiszteljük a másik ember tulajdonát. Nemcsak a tolvajokra vonatkozik ez a parancsolat, hanem mindazokra, akik az indokoltnál több költséget számolnak fel, vagy csalnak az adóval.

A bolti tolvajokra, a tisztességtelen szerelőkre, a háziurakra, akik túl sokat követelnek bérlőiktől, a diákokra, akik csalnak a vizsgáikon és az emléktárgy vadászokra, akik a szállodákból lopnak. A lopásból kényszer lesz, ami megrontja a tolvaj boldogságát éppúgy, mint azét, akit meglopott. Ennek következtében a társadalomból elvész a bizalom egymás iránt.

A kilencedik parancsolat: "Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!" (2Mózes 20:16). Ez a parancsolat egyszerűen arra szólít, hogy tiszteljük a másik ember jó hírét, ne mondjunk róla olyat, ami nem igaz. Aki bemocskolja valaki becsületét, mások szemében lejáratja azt az embert. Dolgozott a kedves Olvasó már olyan irodában, ahol állandóan gyanúsítgattak másokat, ahol valaki folyton izzította a hangulatot a történeteivel?

Nem kell feltétlenül kifejezett hazugságot mondania. A túlzás és az elferdítés épp olyan hatású. Vajon boldogok az alkalmazottak abban az irodában? Élvezik-e a munkájukat? A kilencedik parancsolat kimondja, hogy sokkal könnyebb lesz mindenkinek az élete, ha úgy bánunk másokkal, mint amilyen bánásmódban mi szeretnénkesülni.

Az utolsó parancsolat, a tizedik: "Ne kívánd a te felebarátodnak." (2Mózes 20:17). Ez az elevenünkbe vág! Túlmegy a cselekedeteinken, a gyökerénél ragadja meg a bűnt. A gondolati bűn a lelkünk fellegvárában támad. Az emberek ezt a parancsolatot hágják át, mielőtt ellopnak valamit. Megszegik, mielőtt házasságtörést követnek el. Ha kívánjuk a másik ember tulajdonát, olyat kívánunk, ami nem a miénk. Aki ezt teszi, nem szabad, nem is boldog. A saját helytelen vágyai rabja. Ez is hamis szabadság, amitől óva int a Tízparancsolat.

Szeretnénk tudni, hogyan működik, milyen a Tízparancsolat, amikor valaki az életében alkalmazza? Gondoljunk Jézusra! Az Ő élete a Tízparancsolat megvalósulása volt. Pontosan ezek az elvek tették életét olyannyira követendővé, vonzóvá, ellenállhatatlanná!

Vajon előfordult, hogy Jézus durva és érzéketlen volt? Kérdezzük meg azokat, akiket meggyógyított! Kérdezzük meg a kisgyerekeket, akik a térdén ültek; a nőt, akit elé vonszoltak a vádolói; azokat, akiknek megbocsátot-ta bűneit! Kérdezzük meg Máriát, aki a kertben siratta Jézust! Kérdezzük a mártírokat, akik inkább feláldozták életüket, minthogy megtagadják Őt! Hála Istennek, amiért erőt ad a boldogság általa megadott kulcsának használatához!

Mark Finley: Az idők jelei különkiadása c. kiadványa
Reménység a síron túl is Az otthon szimbóluma

# Hit-bizalom # Bizonyossag # Archívum

Bízhatunk a lelkiismeretben?

Akik lemaradtak az igazságtól

Isten utolsó üzenete a világnak