Bízhatunk a lelkiismeretünkben?

BÍZHATUNK A LELKIISMERETÜNKBEN?

Philadelphia felhőkarcolói fölött vörösre festették az égboltot a felkelő nap sugarai, amikor egy férfi meglepődve megállt. Az elhagyatott utcán pénzeszsákok hevertek előtte, bennük több ezer dollár - valószínűleg egy pénzszállító járműből eshettek ki.

A férfi egy percig habozott, mert a lelkiismerete azt súgta: fel kellene hívnia a rendőrséget, hogy bejelentse, mit talált. Ám inkább mégis lehajolt, felvette, majd a kocsijába dobta a zsákokat, és gyorsan elhajtott. Néhány nappal később megpróbált Mexikóba szökni, táskájában a pénzzel. Elfogták, letartóztatták és bíróság elé állították.

A bíró viszont ártatlannak találta, az elmeállapotára hivatkozva. Az ítélet hallatán a leendő "tolvajnak" egy ötlete támadt. Úgy döntött, hogy beperli a pénzszállító céget. Milyen alapon? A pénz látványa őrjítette meg - mondta -, a látvány késztette rá, hogy elkövesse tettét! Mivel ez a pénz a szállító cégé volt, azaz felelősséget vállaltak érte, így nekik kellett volna fizetni, amiért az őrületbe kergették vele! Az "elmeállapotára való tekintettel ártatlan. "A pénz volt az oka!" Látjuk, hogy manapság milyen könnyű játszani a lelkiismerettel! Régen a lelkiismeret szinte a falhoz szögezte az embereket, most meg arra ösztönöz, hogy különböző kifogásokat találjunk.

Isten kijelentése?
Néhány hete egy tinédzser fiúval beszéltem, aki állította, hogy meg tudja különböztetni a jót a rossztól. Azt mondta, hogy mindig a lelkiismerete vezeti. Gyakran halljuk, hogy a lelkiismeretünket iránytűként használva kell utat találnunk az örökké változó erkölcsi normák között; vagy el kellene fogadnunk, hogy ami az egyik embernek jó, a másiknak nem biztosan az, és fordítva. Aki azonban így gondolkodik, nem hiszi, hogy létezik abszolút erkölcsi mérce. Úgy véli, a lelkiismeret az egyetlen vezetőnk.

Nagyon sok olyan ember élt a történelem során, aki csak a lelkiismeretében bízott. A romantikus költő, Byron egyszer azt mondta: "Bármilyen hitvallást tanítanak is az emberek, vagy bármely földön éljenek, mindenki számára a lelkiismeret Isten titkos megnyilatkozása." A regényíró Fielding szerint az emberben egyedül a lelkiismeret romlatlan. A lelkiismeret valóban romolatlan volna? Mindig Isten kijelentése lenne? Egy indiai költő ezt így fogalmazta meg:

"A lelkiismeret olyan, mint egy háromsarkú tárgy a szívemben. Mozdulatlanul áll, amikor jó vagyok. Viszont, ha rosszat cselekszem, elmozdul, és a sarkai éles fájdalmat okoznak. Mármost, ha folyamatosan azt cselekszem, ami rossz, a sarkok elkopnak, és egy idő után már nem okoznak fájdalmat."

Ez az üzenet épp a mai kornak szól. A lelkiismeretünk nem feltétlenül megronihatailan. Éles sarkai elkophatnak, a megalkuvás pedig mindenképpen tompítja. Amikor Isten megteremtette az emberi, Ádám es Éva szívébe és elméjébe írta törvényeit. Mivel ősszüleink fellázadtak Isten ellen, a természetük beszennyeződött. Attól kezdve könnyebb lett rosszal tenni, mint jót. A Bibliában azt olvashatjuk: "Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az" (Jeremiás 17:9)!

Az ember természete tehát alapvetően romlott és bűnös. Isten azonban a Szentlélek által próbálja önmagához vezetni az embereket. János 1:9 szerint Jézus a földön minden embernek világosságot akar adni. A lelkiismeret az a halk, belső hang, amin keresztül a Szentlélek a jóra, az igazságra és a kötelességre kíván rávezetni. Ha viszont figyelmen kívül hagyjuk lelkiismeretünk szavát, ha elutasítjuk, nem fogadjuk el figyelmeztetéseit, bűnös természetünk megkeményedik (lásd Zsidók 3:13). Észre sem vesszük, és a bűn alattomosan becsaphat, szokássá merevedhet.

A tévedő lelkiismeret
Lelkiismeretünk nemcsak elhallgathat, hanem tévedhet is. Hadd magyarázzam ezt meg! 1979-ben hatalmas, türelmetlen tömeg tolongott a Cincinnati Riverside Stadion nyugati kapujánál. A fékevesztett, drogozó fiatalok alig várták, hogy kinyissák a bejáratokat, és jó helyet találjanak az aznapi rock koncertre.

Amikor az ajtók kitárultak, a tömeg olyan erővel nyomult befelé, hogy több embert is eltapostak. Miután a tolongás kicsit csillapodott, a rendőröknek sikerült átvergődni a sorokon. Beérve azt látták, hogy a tömeg tizenegy embert halálra taposott, és még nyolcan súlyosan megsérültek. A Time magazin egyik újság írója az esetről írva felháborodásának adott hangot, de nem a tömeg viselkedése miatt.

Ő azokat marasztalta el, akik a tömeget hibáztatták. Szerinte a stadion vezetősége felelős az egész helyzetért. Azt írta, hogy nem volt elég bejárat, számozott ülés és biztonsági ember Azl nem tartotta különösebben súlyosnak, hogy csupán a jó helyek megszerzésééri a tömeg halálra tiport tizenegy embert! A lelkiismeretet el lehet hallgattatni, ha a jegyirodát hibáztatjuk: "Valójában a rossz jegykiadási rendszer miatt tettem ezt."

Természetesen jó, ha az ember nem ítélkezik, amikor azonban a megértő hozzáállás helyett inkább megpróbálják igazolni tetteiket, amikor az értéktelen" erkölcstelenné" lesz, akkor valami nagyon nincs rendben! Pál apostol a Timóteushoz írt első levelében arra figyelmeztet, hogy az utolsó napokban sokan képmutatók lesznek: ".hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve" (Timóteus 4:2). A lelkiismeretünket eltorzíthatjuk, elhallgattathatjuk és eltompíthatjuk. Salamon király így írt erről: "Van olyan út, mely helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halaira menő út." (Példabeszédek 14:12). Más szóval, megeshet, hogy addig teszünk valamit, amíg Végül a lelkiismeretünk elhallgat. A szívünk megkeményedik, nem ítéli el többé a bűnt.

Van, aki úgy gondolja, hogy ma már semmi rossz nincs a házasságon kívüli kapcsolatokban. Lelkiismeretük figyelmeztetése, ami korábban zavarólag jelzett, végül elhallgat a folyamatos erkölcstelen viselkedés miatt. Mások pedig azt a téves nézetei követik, hogy az üzleti tisztesség hiánya mára már elfogadott, hiszen "mindenki így csinálja." Talán erős rossz érzést váll ki belőlük a tisztességtelen eljárás tudata, de a lelkiismeret önmagában nem elég.

Hogyan lehetséges ez? Az erkölcsi érzék nem létezhet erkölcsi vák uumban. Ha a lelkiismeret egy kicsit is jó, akkor az erkölcsi törvénnyel kell összhangban lennie, és a törvénynek kell megfelelnie. A lelkiismeretünk ösztönözhet arra, hogy jót cselekedjünk, de azt nem tudja megmondani, mi a helyes. Ha lelkiismeretünket nem világítják meg Isten Igéjének erkölcsi elvei, könnyedén félrevezethet!

Könnyedén igazolhatjuk bűneinket, kifogásokat találhatunk cselekedeteinkre. Esendő emberek lévén csak úgy tudunk különbséget tenni jó és rossz között, ha van egy tőlünk független erkölcsi mérce. Isten erről gondoskodott is. Ennek segítségével jó lehet a lelkiismeretünk. Mégis hogyan? Megromlott vagy meggyengült lelkiismeretét hogyan állíthatja helyre az ember?

Isten hangjára válaszolva
Kezdjük azzal, hogy megfogadjuk a figyelmeztetéseket, amelyeket Isten a lelkiismeretünk által akar tudatosítani bennünk! Még ha torzult is a becsületünk és a lelkiismeretünk, a mindenható Isten akkor is azon keresztül kíván elérni. Mondjunk igent Istennek, mikor a jó döntés felé húz a szívünk! Válaszoljunk, amikor a lelkiismeretünk által figyelmeztet, hogy valami nincs rendben! Van egy régi mondás: Ott kell elkezdeni, ahol vagyunk. "Egyetlen lépéssel kezdődik még az ezer mérföldes út is."

Talán Isten éppen arra akar rávezetni, hogy meglegyünk valamit? Tegyük meg! A lelkiismeret által szól hozzánk az imában? Feleljünk neki! Arra késztet a Szentlélek, hogy változtassunk valamit az életünkön? Hajoljunk meg hatalma előtt, és változtassunk!

Életem egyik legdrámaibb élménye egy viszonylag jelentéktelen eset volt. Tinédzserkoromban rám is erősen hatottak a társaim, mint ahogy ez a többi fiatallal is megesik. Egy nap a barátommal elmentünk egy étterembe. Elfogyasztottuk az ételt, és közben a barátom rávett, hogy fizetés nélkül távozzunk, egyszerűen sétáljunk ki. Utána azonban egész nap bántott a bűntudat, hogy rosszat teltem. Éreztem, hogy válaszút előtt állok. Más téren ugyan nem hallgattam a lelkiismeretemre, de tudtam, hogy itt valamit tennem kell, különben ez a tudatosan elkövetett bűnös cselekedet csak tovább keményíti és tompítja a lelkiismeretemel.

A Szentlélek befolyásának engedve aznap este visszamentem az étterembe. Remegett a kezem, amikor a pincért megszólítottam. "Be kell vallanom, hogy ma itt ebédeltem, de fizetés nélkül mentem el. Ez rettenetesen bánt. Kérem, itt a pénz, vegye el!" Az étteremből kilépve úgy éreztem, mintha hatalmas teher gördült volna le a szívemről. Ha Jézus a lelkiismeretünk által szólít, és eddig ellenálltunk, most legyen másképp! Ne álljunk ellen tovább! Tegyük meg az első lépést, tegyük meg azt, amiről tudjuk, hogy Isten azt szeretné!

Isten Igéjének olvasása
A lelkiismeret megtisztítása érdekében tett következő lépés, ha gondolatainkat Isten Igéjével töltjük be. A Biblia erkölcsi elvei megvilágosítják a lelkiismeretet. Nem sodorhat magával a tömeg, ha a lelkiismeretünk az Igében gyökerezik. Ézsaiás próféta leírta, hogy az a nép tudja, mi a helyes, amelyiknek a szívében van Isten törvénye (lásd Ézsaiás 51:7). Ha Isten Igéjét a szívünkbe fogadjuk, még az erkölcsi relativitást követő világban is képesek leszünk különbséget tenni a jó és a rossz között. Isten mércéje abszolút.

A jó nem attól válik azzá, hogy én magam jónak ítélem. Nem lehet egyszerűen azzal eldönteni, hogy mi a jó, ha hallgatok az erkölcsileg romlott lelkiismeretemre. Isten az Igéjében határozza meg, mi a helyes, és kinyilatkoztatja az igazságot. Törvénye adja a társadalom erkölcsi elveit, egy keretet biztosít, amelyen a társadalom nyugszik.

A zsoltáros világosan rámulat, milyen fontos Isten törvényének vezetését követni: "Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által? Teljes szívből kerestelek téged: ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól! Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened." (Zsoltárok 119:9-11) Később így imádkozik: "Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát" (18. vers).

Isten törvénye bemutatja, hogy mi a helyes, mi az igazság; megvilágosítja az elmét. A törvény nem egy zsarnok, bosszúálló Isten korlátozó követelményeinek gyűjteménye, hanem azt tudhatjuk meg belőle, hogyan lehetünk a legboldogabbak. Béke és megelégedettség tölti be az életünket, ha Istenhez fordulunk, hallgatunk a Szentlélek szavára, betartjuk parancsolatait, elfogadjuk törvényének elveit, és követjük erkölcsi tanítását, amit Igéjében adott.

Mély vallásosság jellemezte azt a kort, amelyben Luther Márton felnőtt. Az emberek gyakorlatilag rettegtek Istentől. A keresztények féltek a purgatóriumtól, mert azt hitték, hogy bűneikért lakolva, lelkűknek évekig szenvedni kell, mielőtt nagy sokára bejuthatnak a mennyországba.

Az egyház viszont ajánlott erre valami megoldást. Azt tanították, hogy a bűnbocsánat megvásárolható, és így a hívek lerövidíthetik a purgatóriumban töltendő idejüket.

Nem nehéz elképzelni, hogy milyen virágzó üzlet lett a bűnbocsátó cédulák árusítása! Luther Márton viszont elkezdte tanulmányozni a Bibliát. Hatott rá, amit Pál apostolnak a Rómaiakhoz írt levelében olvasott. Felfedezte, hogy a kegyelmet Isten ingyen adja, és egyedül csak Ő képes a bűnösöket megigazítani. Luther ennek alapján arra következtetett, hogy Isten kegyelmét nem lehet eladni és megvásárolni.

Ezen a ponton Luther tehette volna azt, amit a többiek, és így tovább élhette volna a szerzetesek békés, nyugodt életét. A lelkiismerete viszont nem hagyta, hogy tétlenül nézze, amint így eltorzítják Isten kegyelmének üzenetét. Állást kellett foglalnia, és ezt meg is tette. Károly király, a Német-római császárság uralkodója egy gyűlést hívott össze, amelyen hercegek, főméltóságok, előkelő egyházi személyek vettekt. Luther egyedül állt előttük, hitét képviselve. Az előkelőségek azt követelték tőle, hogy nyilvánosan vonja vissza a megigazulással kapcsolatos tanítását. Luther viszont a következő bátor kijelentést tette:

"Nem fogadom el a pápák és a tanácsosok tekintélyét, amelyek ellentmondanak egymásnak, hacsak meg nem győznek a Bibliából, és tiszta érvekkel. A lelkiismeretem Isten Igéjének rabja. Nem tudok, és nem is akarok visszavonni semmit, mert a lelkiismeret ellenére cselekedni nem helyes, és nem is biztonságos. Isten engem úgy segéljen! Ámen" (Roland H. Bainton: Here l Stand: A Lije of MarŹtin Luther. New York, 1950, Abingdon-Cokesbury Press. 185. old.).

Isten Igéje foglyul ejtette Luther gondolatait; lelkiismeretét megvilágította Isten Igéje. Az Ige által megerősítve kész volt bizonyságot tenni az evangéliumot eltorzító olyan gyakorlatokkal szemben, amelyeket a kereszténység többie elfogadott. Luther állásfoglalása hozzájárult a reformáció sikeréhez.

Ha a lelkiismeretünk Isten Igéjében gyökerezik, akkor mi is elkerülhetjük, hogy elsodródjunk a tömeggel. Mi is képesek leszünk ellenállni korunk erkölcsi gonoszságainak.

Képesek leszünk becsületes életet élni becstelen időkben, tiszta életet élni a tisztátalanság közepette, türelmet tudunk gyakorolni a haraggal jellemezhető korban, és meg tudunk bocsátani a keserűség és neheztelés idején. Ha Isten Igéje megvilágosítja elménket és lelkiismeretünket, képesek leszünk világosságot vinni a világba.

Mark Finley: Az idők jelei különkiadása c. kiadványa