| VIHARFELHŐK KÖZELEDTE 2/2. |
| "Ó gyilkos éjjel - a pokol képe! Sejtelmes homály, s a szégyen is fáj. Tragédia, öldöklés fekete éje Leplezi a fő bűnt, takarja a szégyent." Shakespeare |
A rendelet borzasztó nagy rémületet, riadalmat keltett. Egy napon minden zsidónak "ifjútól a vénig, gyermekeknek és asszonyoknak" meg kell halnia. Továbbá a mészárlás szervezői és végrehajtói szabadon zsákmányolhatnak az áldozatok javaiból.
"Töröljétek el őket a föld színéről!" - szította Hámán a tüzet. "Ne kegyelmezzetek, és ne szánjatok meg senkit, hogy dicsőséges birodalmunkat ne háborgathassa többé ez a gyalázatos nép!" A Septuaginta tanúsága szerint az ediktum nyelvezetéből az derült ki, hogy a király a nemzet egységét és jólétét óhajtja.
"Eltökéltem" - szól Ahasvérus király a Septuaginta feljegyzése szerint a rendeletben -, "hogy állandóan biztosítani kívánom alattvalóim nyugodt életét, és helyreállítom a mindenki által óhajtott békét. Amikor tanácsadóimmal azon tanakodtunk, hogyan is lehetne ezt megvalósítani, Aman, aki mindannyiunk előtt jár ítéleteinek megalapozottságában, akinek jó szándéka vitathatatlanul megingathatatlan, és aki rendíthetetlen hűséggel áll posztján a birodalom második embereként (ez Hámánra vall), tájékoztatott bennünket, hogy egy bizonyos rossz szándékú nép a világon mindenütt az összes többi nép törvényeivel ellentétben él, és folyamatosan semmibe veszi a királyok parancsait, tehát az általunk kifogástalanul vezetett egyesített kormány nem működhet nyugalomban miattuk."
Más szavakkal a zsidókat a béke megzavaróinak, a királyi tekintély megsértőinek nyilvánította, akik a törvény és a rend megcsúfolását tervezik. "Minden gonoszságot elkövetnek, amit csak tudnak, hogy birodalmunk ne legyen szilárd." Ez azt jelenti, hogy ellenségei az államnak, tehát meg kell őket semmisíteni. "Küldjük hát őket azon a napon erőszakkal a Hádeszbe (a sírba), hogy attól kezdve nyugodtak lehessünk, és ne zavarjon bennünket semmi!"
A futárok szélsebesen repítették az üzenetet Perzsia híres és nagyszerű postahálózatán a birodalom legeldugottabb zugáig. Nevezetesek voltak a lovasok gyorsaságukról és pontosságukról. Nem is kellett sok időnek eltelni addig, míg
az egész birodalom értesülhetett a szigorú rendeletről.
A zsidókra vetődött a küszöbön álló katasztrófa árnyéka. Elborzadtak és megrémültek. Ellenségeik egyre duzzadó sora ujjongott, kárörömmel figyelte a zsidókat és csúnyán szitkozódott. A végzet napja karnyújtásnyira volt csupán. Micsoda kétségbeesés borulhatott a földre és járhatott át minden zsidó otthont! Susán, ahol sok zsidó élt, nagy megbecsülésnek örvendve, most felbolydult, mint egy méhkas.
Egy nép teljes kiirtásának elrendelése után Hámán - kegyetlen lelkéhez híven - a lehető legnagyobb nyugalommal leült borozni a királlyal, és a zsidók lemészárolására ittak. Ahasvérusra sem vet jó fényt ez. Szíve közömbös volt az emberi érzésekre, különben hogyan is járulhatott volna hozzá egy ártatlan nép kiirtásához?! Hírét nem öregbíti ez a kegyetlenség. A fővárosban bizonyára nem volt Márdokeusnál szomorúbb ember. Esztelen makacssága zúdította népére a bajt, vagy elvhűen cselekedett? Ostoba fanatikusként tartja majd számon a történelem, aki saját népe pusztulását idézte elő?
Bizonyára sokan keserűen megrótták a zsidók közül, mert ilyen szörnyű katasztrófába sodorta őket. Vajon meghajolhatott volna Hámán előtt úgy, hogy igazából nem imádja? Márdokeus kétség kívül mindennek érezhette magát, csak éppen hősnek nem, amikor kitudódott, hogy nemzetét milyen kegyetlen, iszonyatos végzet fenyegeti. Könnyen elképzelhetjük, nem is egyszer tette fel önmagának a kérdést: vajon szent volt-e vagy felelőtlen?
Pontosan ideillik az egyik pápától származó idézet: "Az őrültek között a megháborodott szent a legrosszabb." Az emberi agyat néha a benne végigsöprő tüzes forrongás hurrikánjai a fékevesztett, értelmetlen odaadás tetteire sarkallják. A jó lelkiismeret uralma azonban nem mételyezi meg az elmét, és az értelmet nem taszítja le trónusáról. Milton mondta: "Kinek világosság lakozik tiszta lelkében, az ülhet a középen, fényes napját élvezve; de mint kire rászállt az alkony, úgy jár a déli nap alatt az, kinek lelke sötét és gondolatai szeny-nyesek. Maga-magának börtöne."
A határozott, erős kiállás bizony elég gyakran az emberek ellenszenvét váltja ki. A dicséret és a nagyrabecsülés jóleső érzést kelt az emberben, ám nem mindig vall bátor emberre. Jézus így figyelmeztet: "Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert éppen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik." Azután még valamiről nem szabad elfeledkeznünk. Tegyük fel - csak az érv kedvéért hogy Márdokeus egy kissé fanatikus volt. Ha az ember jó szándékkal követ el valamilyen hibát, és meggyőződéséhez ragaszkodva kissé túlfeszíti a húrt, de ezt őszintén teszi,
Isten nyilvánvalóan megértést tanúsít.
Pillanatnyilag úgy tűnik, hogy Márdokeus osztályrésze a gyötrelem volt túlzott lelkiismeretessége miatt, ám a minta még nem rajzolódott ki teljesen. Úgy látszik, a Nagyszerű Mintához időnként szükségesek a rosszabb emberi döntések is, különben a kész mű nem lehetne az emberi ügyek szabálytalan, göröngyös rajzának valódi ábrázolása.
Márdokeus úgy érezte, hogy Isten akaratát cselekszi, ami lehet, hogy egyesek szemében, különösnek tűnik. Isten úgy fogadja el az embereket, ahogy vannak, és dicsőségére használja lel őket. Márdokeus mit sem tudott arról, amikor a gyötrelem sötét éjszakája borult rá, hogy Isten bölcsessége és kegyelme befedezi őt. Csak a küszöbön álló végzetet látta. Úgy érezte, az ősi kijelentés nem sokat tartogat az ő számára:
"Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az Ő kegyelmében bízókat,
hogy kimentse lelküket a halálból" (Zsolt 33:18-19).
Ez a szakasz a bajbajutottaknak íratott. Márdokeusnak szüksége volt a biztatásra, de talán nehezen talált bármiben is vigaszt.
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Viharfelhők közeledte 1/2. |
 Kétféle embertipus 1/2. |
