| HA ELVESZEK, HÁT ELVESZEK! |
| "Mindenki fel a védelemre! A bátornak segítségül jő az alkalom!" (Shakespeare) |
Márdokeus kérése rendkívüli bátorságot igényelt Esztertől. Az egész zsidó nép védelmének ügye az ő vállára nehezedett - és Istenre. Eszter most nem gondolhatott magára - jövőjére, kényelmére, jó hírére. Természetesen megtehette volna, hogy elkülönül a népszerűtlenné vált, meggyötört néptől, ahonnan ő is származik, de képes volna megtenni ezt?
Márdokeus tudta: Eszter sosem tagadná meg sem a fajtáját, sem a vallását, hacsak a palota el nem vette az eszét. De abban is biztos volt, hogy Eszter nem vesztené el egykönnyen a fejét még előkelő helyzete fényei között sem, ahová oly hirtelen emelkedett fel. Bízott tehát abban, hogy Eszter megragadja az alkalmat, és mindenáron megvédi népét.
"Állj a király elé, mondd el neki, hogy zsidó vagy és veszélybe került életed népedével együtt!"
- így foglalhatnánk össze Márdokeus bíztatását.
A finom, szerény Eszter természetéből adódóan nem vállalta teljes nyugalommal a halált. De bátorsága a veszéllyel együtt nőtt. Márdokeus tudta: Eszternek küzdenie kell, méghozzá igencsak keményen. Valahogy meg kell kerülnie Hámánt, hogy közvetlenül a királyhoz szólhasson.
A világ egyik legravaszabb, leggátlástalanabb és leghatalmasabb embere pedig mindezt meg akarná gátolni. A kihívás elfogadása - és Márdokeus más választ nem ajánlott Eszternek - minden asszony szívében riadalmat keltene, mert ezáltal elkerülhetetlenül félelmes összeütközése támadna azzal az emberrel, akinek gonoszsága nem ismer határt. Eszter tudta, hogy Hámán pillanatnyi habozás nélkül megölné őt, ha akár csak egyszer is keresztezné akaratát. Teljes hatalmával csapna le rá.
Alattomosan cselt vetne neki, hogy leterítse. Eszter mindezt már az első perctől kezdve tudta. De Márdokeus ismerte a lányt, akit gyermekkorától fogva nevelt. Meg volt győződve arról, hogy
a kedves külső hősies bátorságot takar.
Eszter szívében küzdő szellem lakott, ami ha felébred, félelmetes ellenféllé teszi őt. Női ösztöne mégis emlékeztette, hogy jobb a megfontoltság a vakmerőségnél. Az engesztelhetetlen ellenségen kívül még valamivel kellett számolnia. Ha sikerülne is megkerülnie Hámánt, a királyt is meg kell nyernie ügyének. Tehát a következő üzenettel küldte vissza Hatákot Márdokeushoz:
"Mindenki tudja, hogy minden férfinak és asszonynak, aki bemegy a királyhoz a belső udvarba hívatlanul, egy a törvénye, hogy megölettessék, kivévén, akire a király aranypálcáját kinyújtja, az él. Ez a törvény. Nincs kivétel, én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harminc napja."
Márdokeus természetesen hallott erről a törvényről. Valóban megeshet, hogy a király nem kegyelmez meg Eszternek. De a palotából egyetlen olyan szó sem szivárgott ki, ami arra utalt volna, hogy a szeszélyes uralkodó a nemrégiben kiválasztott királynő ellen fordult volna. Másrészt viszont Eszter sokkal közelebb állt a királyhoz, mint nevelőapja, így elképzelhető, hogy félelmének alapos oka volt.
Egyáltalán nem elképzelhetetlen, hogy a ravasz Hámán, a cselszövés nagymestere már felfedezte: Eszter is a gyűlölt fajhoz tartozik, és már meg is próbálta valahogy aláásni befolyását. Bármi legyen is az oka annak, hogy a király nem törődik Eszterrel, a körülmények e pillanatban nem tűntek bíztatónak. Márdokeus megértette ezt az üzenetből. De újból végiggondolva az is elképzelhető, hogy a királyt csak az államügyek súlyos gondja kötötte le. Márdokeus szerette Esztert, akit gyermekkora óta saját leányaként nevelt. Ezért nem akart olyat tenni, ami veszélybe sodorta volna. De Isten népének élete forgott kockán.
Vállalni kellett a kockázatot.
"Haták, szembe kell néznünk a valósággal! Mondd meg Eszternek, én nagyon szeretem őt, és ha volna más mód, semmit sem kérnék tőle, ami életét veszélyeztetné " Haták bólintott. Megértette. Vállalni kell a kockázatot. Márdokeus utasítására a következő üzenetet adta át Eszternek: "Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül!" Más szóval, közölnöd kell vele a leplezetlen igazságot. A bizonytalanság legrosszabb fajtája a hamis biztonságérzet. Most nyíltan szembe kell nézni a tényekkel. "Mert" - folytatódott Márdokeus üzenete - "ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségük és szabadulásuk a zsidóknak: te pedig és atyád háza elvesztek."
Márdokeus egy már klasszikussá vált mondással zárja le üzenetét: "És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?" Eszter pontosan azt válaszolta, ami várható tőle. Néhány percnyi gondolkodás után visszaküldte Hatákot Márodkeushoz a következő üzenettel: "Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, aki Susánban találtatik, és böjtöljetek érettem és ne egyetek, és ne igyatok három napig, se éjjel se nappal, én is és leányaim így böjtölünk."
Az imát sem itt, sem másutt nem említi külön ez a könyv, de vitathatatlanul beleérti. Most itt az idő Istenhez könyörögni. Minden izraelita buzgón forduljon a menny felé segítségért esdekelve!
Éjjel és nappal buzogjon hát
szavad, mint forrás, érettem!
Mert különb-e az ember ostoba birkánál,
kinek elméjét a vak lét tölti ki,
ha Istent ismerve nem emeli
imában kezét úgy magáért, mint
azért, kit barátnak mond?
(Tennyson)
Mikor hiábavaló az ima, mikor nem hallgatja meg Isten? Erre gondolt Eszter, amikor imádkozásra kérte népét. Felkészült. Most megtehetett mindent, ami királynővé, hívővé avatta. Egy bátor szív vasakarata hordozta a halálra szántak ezreinek reményét.
"Ekképpen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek."
Minden zsidó hagyományosan hitt az imában. Istenhez fordultak a bajban, mint ahogy a madárfiókák a fészekben szüleikhez bújnak. Eszter rendíthetetlenül bízott az ima erejében. Isten örökkévaló jósága ebben a válságban is megmutatkozik. Úgy volt ez, ahogy Whittier mondja: Az Úr pálmafákat lengető szigete hol van, nem tudom én. Miben biztos lehetek: hogy védelme enyém.
Pillanatnyilag úgy nézett ki, hogy minden zsidó Hámán könyörületességére van utalva, és ő még véletlenül sem akart volna kegyelmezni. A hit nyugodt hangja világosan és erősen csengett, megbízhatóan, mint mindig. Salamon mondta: "Az igazak könyörgése pedig kedves néki." Hámán mindezt semmibe vette. A gyűlölt zsidóságot már a markában érezte, és kemény szívében eltökélte: elpusztítja őket. De ő Márdokeussal és Eszterrel ellenlétben kihagyta Istent a számításból. Ez pedig óriási különbség! Nem okozott Istennek meglepetést az, ami eddig történt. Gondolt valamire, ami végül jónak bizonyult. Longfellow mondása igen érdekes: "Istennel semmi sem lehet véletlen." Aki ebben hisz, olyan filozófiát vall, ami minden eshetőségre felkészíti.
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Kétféle
embertípus 2/2. |
 A bölcs
királynő |
