| ÉJSZAKAI CSELSZÖVŐK 1/2. |
| "A megromlás előtt kevélység jár, és az eset előtt felfuvalkodottság" (Példabeszédek 16:18) |
Hámán emelkedett hangulatban távozott Esztertől. Szinte szédelgett az örömtől, amikor hazafelé iparkodott, hogy családjának elújságolja legújabb diadalát. Boldogsága majdnem tökéletes volt. Teljes megelégedettségéhez mindössze egyetlen dolog hiányzott.
Szíve mélyén csak úgy forrt a zsidók elleni gyűlölet. Pillanatnyilag alig érezte, mégis ott volt, és csak az alkalomra várt, hogy újra felszínre kerülhessen, lecsapjon védtelen áldozatára. Hámán még el sem hagyta a palota kapuját, amikor pillantása ráesett valakire, ezzel öröme szertefoszlott.
Ott ült Márdokeus, és ülve is maradt, amikor a fényes fejedelem elhaladt mellette, noha körülötte mindenki más alázatosan meghajtotta magát. Hámánban csak úgy forrt a méreg a kihívó tett miatt. Egy csapásra teljesen megkeseredett. Hol volt már az előző perc örömmámora? A vacsora feletti határtalan megelégedése semmivé vált, és a konok gyűlölet legsötétebb gondolatai foglalták el a helyét. Felkavart elméjét egy cél hajtotta: elkapni Márdokeust, lecsapni rá és félreállítani az útból, de örökre! Még soha eddig nem állt ilyen éles ellentétben egymással ez a két ember.
A lelkiismeretes Márdokeus kívülről nyugodtnak látszott, noha a halál árnyéka borult rá. Hamarosan végrehajtják a király parancsát, és kivégzik a zsidókat -ha Isten közbe nem lép. De belül szívét tépő félelem emésztette - nem saját maga, hanem népe sorsa miatti félelem.
Márdokeusnak volt bátorsága nyugodtan menni a halálba. De a népe? Mégis, a hit feltámadt benne elnémítva a félelmet és a kételyt. A baj napja volt tegnap. A kilátás ma sem jobb, de Isten az Úr, így van remény a holnapra. Ezért volt Márdokeus rendíthetetlen.
Hámán viszont mit sem tudott a megnyugvásról.
Addig nem találhat nyugalmat, amíg Márdokeus meg nem fizet, méghozzá igen drágán a képzelt inzultusért. Hámán belső dühe nem ismert határt, ám a benne kavargó örvényről kívül semmi sem árulkodott. A földi dicsőség létrájának legmagasabb fokát is elérte, de szíve nem tudott megelégedni addig, amíg életben volt gyűlöletének tárgya. Róbert Herrick mondja:
"Éljünk azzal a kevéssel, amink van! Ki több után sóvárog, mindörökre rabszolga marad."
Hámán nem kolduskenyéren élt, de a világ összes vagyona nem lett volna elég arra, hogy mohó énje megelégedjen. Nem nyughatott, míg valami az útjában állt. Ha az egész világot neki adnád, ő -még akkor is találna hibát valamiben.
Mindennek ellenére nagy erőfeszítések árán ugyan, de el tudta leplezni igazi érzéseit. Arra gondolt, hogy a rendelet hamarosan hatályba lép, és neki csak az alkalmas pillanatot kell kivárnia. Hazafelé tartva a bosszú örömeinek édes érzései jártak fejében. Most Zéres, Hámán felesége jelenik meg a színen. Olyan asszony ő, aki nyilván nem lágyítja meg férje kőkemény szívét. Talán épp oly hiú volt, és úgy vágyott önmaga dicsőségére, mint férje, tehát rossz hatással volt rá, olajat öntött a férfiú szívében már akkor is lángoló szenvedélyek tüzére.
Eszter könyvében három asszony alakja áll az események homlokterében: Vásti, Eszter és Zéres. Vásti természetéről és temperamentumáról keveset tudunk, csak azt, hogy nem volt hajlandó férje oktalan kérését teljesíteni. Eszterben láthatjuk az ideális asszony önzetlenségét, bölcsességét és türelmes hűségét. Eszter eléri a salamoni ideált:
"Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket. Bízik ahhoz az ő férjének lelke. Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban."
Semmi kétség, nagyon jó irányban hatott Ahasvérusra, habár ez a befolyás a perzsa udvar jellege miatt sokban korlátozott lehetett.
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 A lakoma |
 Éjszakai cselszövők 2/2. |
