| A LAKOMA |
| "A férfi szívéhez az út a gyomrán át vezet." (Fanny Fern) |
Eszter lakomája stratégiai megmozdulás volt. A királyné diplomatikusan, ügyesen manőverezett, hogy leleplezze Hámán fortélyos cselszövését, majd pedig hogy bemutassa, milyen is valójában ez az ember.
Megérkezett a király Hámánnal. Az egyik kíváncsi arra, hogy vajon mi késztette Esztert erre a meghívásra, a másik meg a büszkeségtől dagadozva sietett végig az utcákon, mert szerfölött nagy örömmel töltötte el az a tudat, hogy egyedül őt, és nem mást hívtak meg a király és a királyné lakomájára. A vacsora beszédessé tette a királyt, és nem fukarkodott a dicsérettel, mikor királynéje bájáról, mesteri ügyességéről szólt. Érezte, Eszter valami igen fontos dolgot akar, és csak növelte kíváncsiságát ez a módszer.
"Mi a te kívánságod?" - kérdezte végül. "Megadatik néked. Mi a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészeni" -tette hozzá. Eszter ezeket a szavakat akarta hallani. Ez az ő pillanata! Üsse most a vasat, míg meleg? Óvatosan! Ahasvérusról köztudomású, hogy hirtelen változik a hangulata. Arról nevezetes, hogy állja adott szavát, és erre igen-igen büszke. Ha Eszter most előadná kérését akkor ezzel a királyt súlyos dilemma elé állítaná, még mielőtt felkészülhetett volna. Ezzel a lépéssel a zsidók és legfőbb tanácsadója közötti választásra kényszerítené az uralkodót. Egy hirtelen ember úgy érvelhetett volna, hogy elérkezett a lecsapás ideje, de Eszter tudta, még türelemmel kell lennie, és túl kell jutnia a veszélyes helyzeten. "
Lopva, feltűnés nélkül tanulmányozni kezdte Hámánt. Minden hájjal megkent félelmetes ember, hajbókoló cselszövő, aki most is, hízelgéseket záporozva, tiszteletet tettetve, egy pillanat leforgása alatt vérszomjas tigrissé válna, és darabokra szaggatná őt, ha a gyanúnak akár csak a leghalványabb árnyéka is felmerülne benne tervével kapcsolatban. A királynőnek fogalma sincs, voltaképpen mennyit is tud róla. Hámán okosabb annál, semhogy gyanútlanul sétáljon a kelepcébe. Eszter tehát helyesen ismeri fel: ezt az arrogáns, könyörtelen embert egyetlen, jól időzített, hatalmas ütéssel lehet csak leteríteni, ami örökre elnémítja. Ebben a veszélyes ütközetben nem lehet félmunkát végezni.
Eszternek számolnia kell férje ingatag természetével is. Milyen meggondolatlan most is, amikor fele királyságát neki ígéri, noha előtte 30 napig teljesen elhanyagolta. Eszternek azt súgja ösztöne, hogy nem szabad elhirtelenkedni a dolgot, és akkor annak végül meglesz az eredménye: a két férfi pontosan odakerül, ahol szeretné látni őket. Úgy nézett ki, Ahasvérus egy hónapig tartó közömbössége már el is tűnt, mint reggel a harmat. De Eszter tisztában volt vele: nem számíthat túl sokra egy ilyen embertől. Nagyon is elképzelhető, hogy Hámán esetleg fordít a kockán.
A gyönyörű királynő, vagy a befolyásos miniszter lesz-e nagyobb hatással a királyra?
A királynő ösztönösen megérzi: itt csak egy megoldás lehetséges. Gyorsan megfogalmazódik benne a terv, ami csak tovább szítja a király kíváncsiságát, ugyanakkor eloszlatja Hámán minden esetleges gyanúját. A következő estére is meghívja a királyt főemberével együtt vacsorára. Eszter rendkívüli önuralomról bizonyságot téve, kedvesen válaszol a király kérdésére:
"Ha kegyet találtam a király szemei előtt, és ha a királynak tetszik megadni kívánságomat és teljesíteni kérésemet: jöjjön el a király és Hámán a lakomára, amelyet készítek nékik holnap."
A király arca erős kíváncsiságról árulkodik, mikor felállva távozni készül. Követi Hámán is, aki már nem annyira kíváncsi. Rosszul leplezett hiúságának hízeleg a királynő figyelmessége. Az elbűvölt uralkodó a királyi szobákba visszatérve egyre csak a történteken töpreng. Vajon mire készül a királyné? Biztosan fontos dolgot akar. Ez az eszes lány valamit tervez, nem csak a holnapi lakomára gondol! Mi járhat a fejében? Holnap majd kiderül. Hámánnak egészen más gondolatok rajzottak a fejében hazafelé menet. Az ő oldalát is furdalta a kíváncsiság, de gondolatainak fő témáját egy szóval összefoglalhatjuk: önmaga.
Eszter ragaszkodó, hűséges szolgáival magára maradva értékelte a helyzetet. Tisztán látta, a hatalom légkörében él ugyan, de azzal ő nem rendelkezhet. Tudatában volt mivoltának, ám nem ringatta hamis ábrándokba magát, hiszen felfogta, hogy csak a hatalom szegélyét érinti. Eszter nyugtalan volt azon az éjjelen. Siker koronázza-e tervét? Mi lesz, ha a király ellene fordul, és Hámán oldalára áll, mikor már kiterítette a kártyáit? Mert szembetűnő, hogy milyen jó a viszony köztük.
A miniszterelnök a király legnagyobb megbecsülését élvezi. Mégis, merjen-e hinni a jó végső győzelmében? Vajon véghezviszi-e Isten a szabadítás csodáját, változtat-e népe kétségbeejtő helyzetén? Esztert arra tanították, hogy az ember életében nem a szerencse a meghatározó, hanem a Gondviselés mintája rajzolódik ki az összebogozódó szálak szövedékéből. Talán a zsoltáros szavai csengtek vissza fülében, aki hasonló bajokat tapasztalt.
"A mélységből kiáltok hozzád, Uram!"
"Várja lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt."
"Bízzál Izráel az Úrban!"
Ez volt a sordöntő nap előestéje. A gyötrődő királynét a hit és a remény őrizte meg. A bizalom és a bátorság űzte el a félelem és kétség csúf fellegét. A nyugtalan világ ellenáramlatai és szilaj vizei fölött Isten ül trónusán. "Isten szeme előtt feltárul minden; és Ő csodálatos, nyugodt örökkévalóságából azt rendeli el, amit gondviselése a legjobbnak lát." A világegyetem legfőbb Ura megérti az ember rettegését és csüggedését, ismeri az élet viszontagságosságát, és a pusztulásból való szabadulás utáni mély vágyat az emberekben. Eszter békésen álomra hajtja fejét, bízva abban, hogy Jahve nem engedi a gonosz tervét kiteljesedni.
Ha bajba jutsz, nem segít, ha megharagszol Istenre vagy bárki másra. Aki mégis ezt teszi, az csak a saját helyzetén ront. Ahelyett, hogy nyugodtan megtenné mindazt, ami tőle telik, a többit pedig az időre és Istenre bízná, türelmetlenkedik és összezavarodik.
Nehezen tudnám Esztert úgy elképzelni, hogy fel s alá járkál a palotában és Hámánt átkozza nagy haragjában. Minden bizonnyal ez az ember volt a legádázabb ellensége, és mégis, csak úgy jelenik meg a királyné lelki szemeim előtt, amint higgadtan, megfontoltan, nyugodt eltökéltséggel védi meg önmagát és népét -ami egy csöppet sem volt könnyű feladat. A Mindenhatóban bízva úgy haladt előre, mintha már választ is kapott volna imájára.
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 A bölcs
királyné |
 Éjszakai cselszövők 1/2. |
