| A KIRÁLY KEGYELTJEI |
| "Ha szereted a királyt - nem rossz, de ha a király szeret, az még jobb!" (F. E. Hulme) |
Eszter és Márdokeus személyes diadala tökéletes volt. A türelmes, rendíthetetlen zsidó Eszterrel együtt igen nagy megtiszteltetésben részesült. A Nagyszerű Minta szerint eljött annak az ideje, hogy Márdokeus rejtett értéke napvilágra kerüljön. Fordult a kocka és Hámán letűnt a színről. Ahasvérus Eszternek adományozta Hámán vagyonát, ami Perzsia jókora részét képviselte.
Eszter pedig a király elé vitte Márdokeust, bemutatta és elbeszélte, hogy milyen rokonságban vannak. A király Hámán korábbi jogainak javát - ha nem az összeset - ráruházta. Eszter most, mint Hámán javainak tulajdonosa, a hatalmas birtok igazgatójává tette Márdokeust. Ez nem csupán óriási anyagi tőkét jelentett, hanem politikai és társadalmi befolyást is.
A sors iróniája, hogy Hámán, aki a zsidók vagyonából akarta saját birtokát gazdagítani, most gazdagságával az általa olyannyira megvetett faj két vezéralakját szolgálta. Eddig mintha mesét olvasnánk. Pedig az igazság néha furcsábbat produkál a képzeletnél. Eszter most magasra emelkedett a királyi kegy szárnyain, de egy, a lelkét erősen nyomasztó dolog még mindig nem oldódott meg.
"És tovább szóla Eszter a király előtt, és leborult annak lábaihoz és sírt és könyörgött, hogy semmisítse meg az agági Hámán gonoszságát és tervét, amelyet kigondolt a zsidók ellen."
A király kinyújtotta aranypálcáját Esztere, aki felállva folytatta könyörgését. Esdekelt, hogy ha tetszene a királynak, ha kegyelmet találna szeme előtt, és ha jónak tartaná a király, akkor vonja vissza a zsidók ellen kiadott halálrendeletet. Önmagát állítva a mérlegre, kérlelte urát, hogy cselekedjen érte:
"Ha a királynak tetszik, és ha kegyet találtam őelőtte. Írassék meg, hogy vonassanak vissza az agági Hámánnak tervéről szóló levelek, amelyeket írt, hogy elveszessék a zsidókat. Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?"
Ahasvérus döntött - pillanatig sem habozva - és felhatalmazta Esztert meg Márdokeust, hogy az ő nevében intézkedjenek.
A perzsa király rendelete visszavonhatatlan, azaz a halálrendeletnek érvényben kell maradnia - csakhogy most Márdokeus kiadhatott egy dekrétumot, ami megengedi a zsidóknak, hogy önmaguk védelmére keljenek.
Az új parancsot a királyi posta szélsebesen repítette a birodalom minden részébe.
Miután Márdokeus ellátta a zsidókat az önvédelemhez kellő eszközökkel, olyan öltözékben hagyta el a tróntermet, ami új, magas tisztségéhez illett. Gazdagon díszített kék-fehér ruhája, a fején nyugvó aranykorona és ragyogó bíbor köpenye hirdette, hogy a hálás uralkodó most azzal a rendkívüli hatalommal ruházta fel, ami egykor Hámánt övezte. Örömmámorban úszott a birodalom - kiváltképp a zsidók, akiknek most így kedvezett a király. Nem kétséges, a többi kisebbségben lévő csoport is velük együtt örült, mert ahol a királyi intézkedésnek áldozatul esik egy népcsoport, ott még a többiből is lehet áldozat.
A hatalmas Perzsa Birodalom sorsa az elkövetkező években sokkal inkább Márdokeus vállán nyugodott, mint ahogy azt felületesen nézve gondolhattuk volna. A perzsa uralkodói rendszer filozófiájában az volt a nagyszerű, hogy elismerte a kisebbségek jogait és türelmet gyakorolt a leigázott népekkel. Ha végrehajtották volna a vérfürdőt, amit Hámán tervezett, igen valószínű, hogy akkor veszélyes példát szolgáltattak volna a fanatizmusra és a türelmetlenségre, emiatt pedig a perzsa uralom alkonya évtizedekkel korábban beköszöntött volna. Így viszont felülkerekedett a régi rend, és a birodalom lakosai továbbra is élvezhették a viszonylagos belső békességet. A zsidók az általában barátságtalan emberek uralta birodalomban most megtiszteltetésben részesültek, biztonságban élhettek.
Márdokeus jelentősen hozzájárult Perzsia fontos történelmi szerepéhez, ami majdnem 120 évig változatlan maradt. Az Encyclopaedia Britannica így ír a Perzsa Birodalomról: "A leigázott fajok és csoportok elviselhetőnek mondható helyzetben voltak, függetlenséget élveztek. Xerxész dinasztiája a béke s a rend két évszázadát jelentette."
A perzsa történelem ezen epizódja pontosan beleillik abba a mintába, ami bemutatja: hogyan vezeti Isten az embereket. A nemzetek sorsát irányító Gondviselés nem siklik ál a hétköznapi ember problémái fölött sem. Isten kijelenti:
"Magasságban és szentségben lakozom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is." (Ézs 57:15).
"Hanem erre tekintek én, aki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi." (Ézs 66:2)
E tétel igazságát az emberek gyakran nem veszik észre. A minta rejtett; gyakran a színfalak mögött mennek végbe az isteni beavatkozást előkészítő események. Máskor meg a bizonyíték nyilvánvalóvá lesz.
"Akik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek." (1Sám 2:30)
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Szemet szemért
|
