| ISTEN KÖZBELÉP 2/2. |
| "A bosszúállás Istené, de vétkeim láttán szégyen tüze éget." (Scott) |
A királyban forr a düh! Kiment a palota kertjébe és azon tépelődött, vajon hogyan is keríthette így hatalmába ez a gonosz cselszövő?! Hogyan is lehetett ennyire vak?! Hogyan tűrhette, hogy miniszterelnöke legjobb alattvalói - köztük Eszter és a hűséges, életét megmentő Márdokeus - ellen törjön?
Hámán látva, hogy a király elfordult tőle, Eszter lábához vetette magát, úgy könyörgött életéért. Eszter természetéből adódóan melegszívű volt, de tudta, nem kaphat irgalmat a vérszomjas csaló. Az első adandó alkalommal a háta mögé kerülne, hogy darabokra szaggassa őt, a zsidók pedig még kétszeresen szenvednének tőle. Ő a királynő, tehát neki kell magasra tartania az igazság mércéjét, még akkor is, ha a nyomorult a lába előtt vonaglik kegyelemért esedezve.
Ez még csak rontott Hámán helyzetén. Eszter korában az emberek fekvő helyzetben, kereveten ettek. Hámán megalázta magát rémületében, és Eszter lábára borulva rimánkodott életéért. Éppen ebben a pillanatban tért vissza a haragvó király a csarnokba, és amit látott, az indulatait még inkább felkorbácsolta, hiszen a látvány arra utalt, hogy Hámán a vétkét sértéssel tetézi.
"Erőszakot is akar elkövetni a királynén énnálam a házban?!" - kiáltotta a király magából kikelve.
Alighogy a király kiejtette ezeket a szavakat, a benn-lévő szolgák elfogták Hámánt és letakarták a fejét. Harbona, az egyik udvari hivatalnok pedig az akasztófára mutatva, amit az éjjel állíttatott Hámán, így szólt:
"Íme a fa is, amelyet készített Hámán Márdokeusnak, aki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötven-könyöknyi magas.. Akasszátok őt magát reá!" - adta ki a parancsot az uralkodó.
Így húzták fel Hámánt arra a fára, amit Márdokeusnak csináltatott.
Hámán gonosz bűvös kört vont élete köré, és lám, most saját csapdájába esett. "A gonoszság beszél, még ha meg is némulnak az ajkak" - mondta Shakespeare. Hámán azon a bitófán végezte, amivel ellensége életét akarta kioltani. Ő elpusztult, a szabadulásért könyörgő nép pedig megmenekedett. Nem egyedülálló alkalom volt ez. A Szentírás kijelenti: "Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, akik őhozzá teljes szívvel ragaszkodnak" (2Krón 16:9).Vagy Jézus szavaival: "Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért" (Mt 10:30-31).
Eszter és Márdokeus abban hitt, hogy Isten valamilyen úton-módon, majd éppen a megfelelő időben közbelép. A könyvben ezt kifejezetten sehol sem olvashatjuk, mégis világos, hogy az egész történet erről szól. Minden tettük hitüket igazolja. Eliza Cook tanácsolja: "Ne kárhoztasd a repülő időt, és ne okold, ha lassan jár." Isten Úr az idő fölött is, és a maga idejében - a 12. óra utolsó perceiben - megmentette Esztert, Márdokeust és a népet. A bizonyíték nem minden esetben ily drámaian szembeötlő, noha Isten mindig így tesz.
Mégis, van úgy válsághelyzetekben, hogy egy másodperc elejét vehetné a katasztrófának, Isten azonban nem lép közbe. Kételkedők és hitetlenek hangoztatják, állítva, hogy Isten vagy alszik, esetleg meghalt, vagy egyáltalán nem is létezett. De mit mondhatunk a másodperc törtrésze alatt bekövetkező katasztrófáról, olyan esetben, amikor Isten nem lépett közbe? Sokan felteszik a kérdést:
Ha Isten olyan pontosan dolgozta ki Eszter és Márdokeus szabadulását,
miért nem teszi ugyanezt velem is?
Ha a feltámadás és az örökkévalóság fényében mérlegeljük az életet minden bajával és szomorúságával együtt, akkor mindent új dimenzióban látunk, úgy, mint aminek célja, értelme van. Ha hisszük, hogy a tökéletes, mindent tudó Gondviselés a maga idejében áldássá változtatja a bűn okozta tragédiát, akkor bátorsággal és lelkierővel állhatunk az élet csapásai és csalódásai elé. Isten gyakran megszabadít, ha ez nevének dicsőséget szerez, mint ahogy Eszter és Márdokeus történetében is tette.
Gyakran nehezen tudjuk felfedezni, ám Isten az élet bajait jóra fordítja. Egy neves zenetanárnő mindig az évfolyam legtehetségesebb növendékét emelte ki a vizsgaelőadáson. Egy alkalommal a kiválasztott tanulónak kisebb darabokat adott gyakorlásra. Látszólag ezek a darabok semmilyen kapcsolatban nem álltak egymással. A diák unalmasnak érezte a gyakorlást. A koncerten mégis, amikor tanárával előadták a duettet, már minden világos lett. A diák örömmel tapasztalta, hogy azok a részletek, amelyeket olyan kitartóan gyakorolt, mind beleillenek a kompozícióba.
Mennyire hasonló az élet is! Sokszor apró foltokból, darabokból tevődik össze, van közte unalmas és tragikus, ám a Nagyszerű Minta fényében mindnek megvan a maga helye. Ha engedjük, hogy az élet különböző helyzetei beleilleszkedjenek az Isten tervezte falikárpit mintájába, a rejtélyek felére már fény is derül. A különbséget az örökkévalóság adja. Horatius Bonar így fogalmazott:
Ha minden hiúság véget ér,
Minden igaz lesz és ép,
A felhőtlen nap édes hajnalán
Boldog leszek én.
Tomboljon bár a baj, mint szélvihar! Verjen hullámokat a szomorúság, mint háborgó tenger! Még ha földrengés söpör is el embereket és népeket, ha trónok omolnak össze, és birodalmak hullanak szét, akkor is van Isten, van menny, és célja van minden ember életének - nekünk pedig erre van szükségünk. Ha a kétség ütné fel a fejét benned, kedves Olvasó, vedd csak fontolóra Eszter, Márdokeus és Hámán tapasztalatát!
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Isten közbelép 1/2. |
 A király kegyeltjei
|
