ZÁRD BE ELMÉDET A KONFORMIZMUS ELŐTT!

Amikor eljön az idő, hogy Isten szavával alkudozz, ne legyen nyitott az elméd! Konzervatív, szélsőséges irányzatú embernek tartanak amiatt, hogy nem fogadod el a világ szabályait. De ne félj, amiért "konzervatív" szemléleted miatt vádolnak. Jó dolog "konzervatívnak" lenni Isten parancsolatait tekintve. Van egy feleségem, akivel frigyre léptem — nem vagyok nyitott bármire is, ami lerombolhatná ezt a szövetséget.



Az utolsó napokban az ördög a kompromisszumkötések által készíti elő az egyházat az egység üzenetének prédikálására. Szándékunkat lépésről lépésre meglágyítja, és apró engedményekre és kompromisszumokra bátorít, hogy a próba idején ott tudjon minket, ahol ő akar. Olvasd el Dániel 3. fejezetét az én értelmezésemben! Nabukondozor ezt mondta Sidráknak, Misáknak és Abednégónak:

"Tehát nem hajoltatok meg előttem? Megmondom, mi lesz: Nem akarlak elveszíteni titeket, mert jó munkások vagytok. Adok még egy esélyt és a csapat még egyszer eljátssza a zenét. Talán másfajta zenét akartok? Ha meghalljátok a hangot, le kell borulnotok előttem."

Dániel és társai nem voltak hajlandóak engedni


A három héber fiatal határozottan megmondta a királynak, ne vesztegesse rájuk az idejét.

"Felelt Sidrák, Misák és Abednégó, és mondták a királynak: Ó, Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked. Imé, a mi Istenünk, akit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemencéből, és a te kezedből is, ó, király, kiszabadít minket. De ha nem tenné is, legyen tudtodra, ó, király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany állóképet, amelyet felállíttattál, nem imádjuk!" (Dn 3:16-18)

Még akkor sem tárgyaltak, amikor az ördög támadta őket. A kísértő az engedetlenség után inkább holtan látna, mintsem mártírként, mivel ezzel diadalmas példává lennél másoknak. De ha meghalsz ebben a világban Isten szavának a megtartójaként, akkor a jövőben élni fogsz. Ezért ma

a legkisebb dologban is hűségesnek kell lennünk.

Nem gondoljuk, hogy a ránk váró kis próbák most élet-halál kérdést jelentenének. Ha nem tudjuk megszámolni az aprópénzt, akkor sosem fogjuk megérteni a nagyobb címleteket. Valahányszor kiegyezünk és alkalmazkodunk a jelentéktelen dolgokhoz, amikor nem lebeg a fejünk felett halálos fenyegetés, mit teszünk akkor, ha börtön vagy halál fenyeget?

Légy bátor! Állj meg!