A nem isteni eredetű megnyilatkozások

A NEM ISTENI EREDETŰ MEGNYILATKOZÁSOK

A nem isteni eredetű megnyilatkozás csak a korinthusi gyülekezet életében fordult elő a Szentírás feljegyzése szerint. Ennek oka az, hogy éppen ez a gyülekezet volt lelki életében a legrosszabb állapotban, ugyanis Pál apostol első levelének megírása éppen emiatt vált szükségessé.

Pártoskodás, versengés, világi hatóságok előtti perek, olyan paráznaság, amilyen még a világban sem fordult elő, visszaélések az úrvacsoránál, állandó problémák a bálványáldozatokkal kapcsolatban, nem hittek a feltámadás reménységében. Ezek után nagyon furcsa volna, ha éppen ez a gyülekezet lenne a legjobban megáldva lelki ajándékokkal, holott a Lélek gyümölcsei a legkevésbé sem mutatkozott meg az életükben.

A Szentlélek munkáját az apostolok a legnagyobb tiszteletben tartották. Ha Pál a korinthusi jelenséget a Szentlélek művének tekintette volna, akkor egy szót sem mert volna mondani, hogy azt megítélje, vagy szabályozza. Az apostolok állásfoglalását a Szentlélek ajándékával kapcsolatban a kővetkező vers hűen tükrözi:

"Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nekik, mint nekünk is, akik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?" (Apcs. 11:l7)

Ezzel szemben Pál a korinthusi jelenséget a leghatározottabban igyekszik megfékezni, és így bizonyos korlátok közzé szorítja vissza, amikor a következőket írja.

"Ha valaki nyelveken szól, kettő, vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után, és egy magyarázza meg. Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, vagy magának Szóljon és az Istennek." (1Kor. 14:27-28)

Nagyon kényes kérdés volt ez a korinthusi gyülekezetben.

Az egész gyülekezetet megrázta, és súlyosan érintette a lelki életüket. Az apostol tekintélyét ekkor már sokan megvetették, és befolyásuk által másokban is igyekeztek megingatni. Éppen ezért az apostol úgy fog hozzá ehhez a kényes témához, hogy előbb egy pozitív tanítást fejt ki a lelki ajándékokról, amely által világossá akarja tenni előttük azt, hogy mi tekinthető a Lélek ajándékainak a valóságban.

Pál a korinthusi jelenséget a leghatározottabban igyekszik megfékezni

A nyelveken-szólás témájának tárgyalása a korinthusi első levélben már a 12. fejezettől kezdődik. Először arról beszél nekik, hogy a lelki ajándékokra nézve nem akarja, hogy továbbra is tudatlanságban legyenek (12:1). Lelki ajándék ugyanis nem csak egy van, a nyelveken szólás, hanem többféle, és ezek mind különbözők (12:4-11). Éppen úgy, ahogy az emberi testnek is sok tagja van (12:14), és mindegyikre szükség van (12:21), azért, hogy az egész test építésének közös munkájából elvégezze a maga részét (12:25).

Tehát egyik tag sem egyéni, öncélú tevékenységet fejt ki, nem a saját maga építése a lényeg, hanem az egész testté. Egyetlen tag sem volna képes a test minden munkáját elvégezni (12:21). Csak a különböző, de összhangban tevékenykedő munkának eredménye az egészséges és erős test. Éppen így a Lélek adományai közül sem volna képes egyetlen elvégezni mindent, illetve nem tudna képesíteni minket arra, hogy Isten munkáját befejezzük.

A gyülekezeten belül nem kaphat mindenki egyfajta ajándékot (12:28-30). Pál a lelki ajándékok felsorolása által akarja figyelmünkbe ajánlani, hogy az adományok közül a nyelveken-szólás az utolsó, amire szükség van, ezért arra kéri őket, hogy törekedjenek inkább értékesebb ajándékokat szerezni (12:31). Azonban ha úgy érzik, hogy már részesültek a nyelveken-szólás ajándékában, akkor figyelembe kell venni még egy szabályt.

"Ezen felül még egy kiváltképpen való utat mutatok néktek. Ha embereknek, vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyan vagyok, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom." (12,31; 13,1)

Szeretet nélkül ugyanis egyetlen adomány sem ér semmit, de anélkül nem is adatik.

A lelki-ajándékok mindig haszonra adatnak, de Korinthusban sem a gyülekezetet, sem a kívülvalókat nem építette az az ajándék, amivel ők hivalkodtak. Azt gondolták ugyanis, hogy "aki nyelveken szól, az magát építi" (14:4). Pál azonban világossá tette előttük:

"Azonképpen ti is, minthogy lelki-ajándékokat kívántok,
a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok." (14:12)

A korinthusi nyelveken-szólás jelensége értelmetlen és extatikus jelenség volt, egy összhang nélküli, fals hangzavarhoz hasonló. Pál először őket idézve írja:

"Mert aki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem Istennek;
mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat." (14:2.)

Majd el kezdi magyarázni nekik, hogy ez a felfogás teljesen értelmetlen.

"Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár citera nem adnak megkülönböztető hangokat, mimódon ismerhetjük meg, amit fuvoláznak, vagy citeráznak?… Azonképpen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, amit mondtok? Csak a levegőbe fogtok beszélni… Azért, ha az egész gyülekezet egybegyűl, és mindnyájan nyelveken szólnak, ha bemennek az idegenek, vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy örjöngtök?" (14:7; 9; 23)

Az apostol saját, személyes minősítése a korinthusi jelenségről az, hogy gyermekek az értelemben, ezért odajutottak, hogy a gonoszságban érettekké, azaz felnőttekké lettek. (14:20) Mivel pedig a gonosz ennyire befolyása és uralma alatt tudja tartani őket, ezért tudott a nyelveken-szólásnak ez a sajátos jelensége ilyen nagy teret nyerni köztük, amelyről pedig ők elbizakodottságukban és vakságukban azt hitték, hogy a lelki-ajándékok megnyilvánulásai. (14:36-37)

Háló Sándor: Nyelveken szólás a Szentírás mérlegén