| A FORDULAT 2/2. |
| "Vermet ás, jó mélyet, de maga esik a gödörbe, melyet készített. Visszahárul fejére a nyomorúság, erőszakossága saját fejére száll." (Zsoltárok 7:16-17) |
Hámán önelégültségétől elvakultan és legutóbbi diadalai dicsfényében fürdőzve a király kérdésée után egy pillanatig szándékosan várt, miközben azon tűnődött, amit nyilvánvalóan egyszerű kérdésnek tartott, amire csak egy válasz adható. "Ugyan kit akarna a király nálam nagyobb kitüntetésben részesítem?" - tetszelgett magában.
"A férfiúnak, akinek a király tisztességet kíván" - kezdte visszafogottan, igyekezve leplezni a lelkében szökőárként felcsapó mohóságot: "Hozzanak királyi ruhát, amelyben a király jár, és lovat, amelyen a király szokott ülni és amelynek fejére királyi koronát szoktak tenni." Ha van még olyan dicsőség, amiben eddig nem részesült, most megkapja azt is. "És adják azt a ruhát és lovat a király egyik legelső fejedelmének a kezébe" -javasolta-, "és öltöztessék fel azt a férfiút, akinek a király tisztességet kíván.""Milyen pompásan áll majd rajtam!" - örvendezett Hámán. "Az egész főváros sápadni fog az irigységtől.""És hordozzák őt a lovon" -folytatta fennhangon- "a város utcáin, és kiáltsák előtte: így cselekszenek a férfiúval, akinek a király tisztességet kíván" - tette hozzá.
Pillanatnyilag el is feledkezett arról, amiért valójában jött, hogy engedélyt kérjen Márdokeus felakasztatására. Most pedig, miközben arra várt, hogy a király jóváhagyja tervét - mint is kellene megjutalmazni a legnagyobb tisztességet kiérdemlő embert -, hirtelen eszébe ötlött eredeti célja. Kivárja a sorát. Ha ellenségével a királyi felségjeleket viselve néz szembe, és ha Márdokeus még akkor sem hajol meg előtte, rögtön felkötteti. Majd móresre tanítja ő ezt a hitvány zsidót! Ennél már nem is alakulhattak volna jobban a dolgok! Perzsia istenei bizonyára rámosolyognak a király kegyeltjére ezen a napon.
Ahasvérus jóváhagyólag bólintott: "Siess!" - parancsolta Hámánnak. "Hozd elő azt a ruhát és az a lovat, amint mondád, és cselekedjél úgy a zsidó Márdokeussal, aki a király kapujában ül." Hámánnak torkára forrt a szó döbbenetében, alig akarta hinni, amit hallott, kis híja volt, hogy össze nem rogyott. Egy darabig kővé dermedten állt ott, teljesen megzavarodva az események hihetetlen fordulatától. A király parancsa rázta fel kábulatából, noha olyan távolinak hallotta, amint az uralkodó utasította: "Semmit el ne hagyj mindabból, amit szóltál." És ekkor Hámán egy félmosolyt vélt átsuhanni Ahasvérus ajkán.
Megváltoztatta volna Ahasvérus a véleményét a zsidókról egyetlen éjszaka alatt? - töpreng Hámán. Ha nem, akkor hogyan is jut eszébe megjutalmazni egy megbélyegzett zsidót? Nem feledkezhetett el a frissiben kiadott halálos ítéletről, ami a megvetett zsidókra vonatkozott! Vagy talán a király kegyetlen tréfát kívánna űzni legjobb barátjával úgy, hogy épp a legelkeseredettebb ellenségét kell megtisztelnie? Bármi lett légyen is az ok, Hámán nem mert ellenkezni. Büszkeségét egy időre félretéve gyorsan visszavonult.
Nem telt bele sok idő, és máris láthatjuk, hogy a szokatlan menet Susán városának utcáin halad. Hámán letaglózva vezette a lovat és mondogatta: a király kegye és megbecsülése kíséri Márdokeust. Márdokeus higgadtan ült a királyi nyeregben, majd a ceremónia végén visszatért a kapuba, hogy szokásos teendőit végezze, mintha csak a napi munkája része lett volna mindaz, ami az imént vele történt.
Nem így a többi tisztviselő a kapuban! Nem tudták megemészteni, hogy a király ilyen tisztességet ad egy kivettetettnek. Nagy hirtelen a megkülönböztetett tisztelet szavai záporoztak rá sűrű hajbókolások kíséretében azokról az ajkakról, amelyek néhány órája még szitkokat szórtak rá és népére.
Az eset pillanatok alatt az egész városban beszédtéma lett.
Vajon mi lesz ezután Márdokeussal és a többi zsidóval? A büszke Hámán minderre éppen úgy reagált, ahogy ezt tőle elvárhattuk. Fájdalmas tisztét betöltve elmenekült a színről - hazasietett. Befedte a fejét, hogy kínzó fájdalmát, mélységes szégyenét senki se láthassa. Hívatta Zérest és barátait, majd elmondta nekik sorjában az egész megalázó eseménysort. Azonnal le is vonták a következtetést - helytállóan: ez a megaláztatás baljóslatú - a szerencse elpártolását, talán bukásának kezdetét jelzi. "Megeshet, hogy a zsidóknak titkos pártfogójuk akadt az udvarban, aki galádul a te helyedre tör." Bármi is volt az ok, súlyos árnyak borultak a rátarti miniszterelnök házára.
Néha Eszter könyve hitelessége elleni érvként hozzák fel azt, hogy ezen a napon a különböző események lélegzetelállító pontossággal illettek egybe. Az időzítés hihetetlennek, túlságosan is pontosnak tűnik - állítják. Az életben ilyen nincs. Tegyük fel, hogy így van. Ám az egész történet rendkívüli helyzetet mutat be. Ha valóban történnek csodák, ha Isten valóban közbelép, ez a történet arról szól, ami réges-régen Perzsiában esett meg. Ezen a tételen nyugszik milliók reménysége és hite. Történnek csodák? Beleavatkozik Isten időnként az emberi ügyekbe úgy, hogy azt nem mindig lehet azonnal észrevenni és megérteni, ám később felfedezhetjük mindabban a nagy minta részeit?
George T. Dickinson: Eszter Királyné c. könyve |
 Isten közbelép 1/2.
|
