A SAKK ÁLTAL TÖRT KI A SZEGÉNYSÉGBŐL

Egy Nigériából az Egyesült Államokba bevándorló fiatal hajléktalan fiú, az egyik legvalószínűtlenebb hobbi; a sakk által tört ki a szegénységből.



A család attól tartott, hogy keresztényként a Boko Haram militánsok áldozatává válhat, ezért Tanitoluwa Adewumo 2017-ben családjával együtt, elmenekült Nyugat-Afrikából, és menedékjogot kapott New Yorkban. A helyi hajléktalan menedékhely lakóivá váltak, ahol Adewumi sakkozni tanult, hogy elüsse az idejét. Egy kis idő múlva viszont, ez a rendkívül okos fiatal fiú kitűnt a többi játékos közül.

Egy kicsit több, mint egy évvel azután, hogy megtanult sakkozni, Adewumi első helyezett lett az 52. New York Állambeli Tudósok Bajnokságán, melyet, az óvodástól a 3. osztályos korcsoportnak rendeztek meg. Bámulatba ejtő mutatvány volt ez egy olyan kisfiútól, aki ennyi mindenen ment keresztül – de itt még nincs vége a történetnek. Adewumi és családja azonban még mindig a New York-i menedékhelyen maradt, ami nem egy ilyen fiatal fiúnak való hely.

Ekkor lépett közbe a nyilvánosság hihetetlen módon, hogy segítő kezet nyújtson. Adewumi elért eredményének köszönhetően létrehozták a GoFundMe nevű kampányt és gőzerővel gyűjtésbe kezdtek a család számára, derült ki a sajtótájékoztatón. Mindössze 10 nap alatt 246.000 dollárt gyűjtöttek össze Adewuminak és bátor családjának.

A hajléktalan fiú az egyik legvalószínűtlenebb hobbi, a sakk által tört ki a szegénységből


"Akinek sokat adtak, attól többet kérnek számon." írta bejegyzésként az oldalán Tanitoluwa édesapja, Kayode Adewumi, megjegyezve, hogy családjuk minden igénye be lett töltve. Házuk lett, jogi segítségük, munkájuk és pénzük a megélhetéshez.

"Úgyhogy fogjuk az áldásainkat és visszaadjuk Istennek és a világnak" – mondta.

Annak ellenére, hogy mennyi nehézségen kellett keresztülmenniük, Adewumi életben tartotta hitüket. Megfogadták, hogy a kapott pénz tíz százalékát a helyi gyülekezetnek adják, amely segített nekik lábra állni. A megmaradt összeggel pedig, az afrikai bevándorlók Egyesült Államokba való letelepedését szeretnék megkönnyíteni és támogatni, mondta Kayode. Az adományt újonnan létrehozott szervezetükön; a Tanitoluwa Adewumin keresztül fogják szétosztani.

"Szeretnénk a másoktól kapott nagylelkűséget megosztani a szükségben lévőkkel" - jegyezte meg a család.

"Bárki, aki Afrikából jön és abban a helyzetben van, amiben mi voltunk," magyarázta Adewumi. "Azokon segíteni fogunk." "Van otthonom! Van otthonom!" Kiáltotta Tani mikor az új lakhelyükre érkeztek, számolt be a New York Times. "Amerika az álmok országa," vallotta be Kayode. "Hála Istennek, hogy a világ egyik legjobb városában élhetek, ami New York, New York!" Isten áldja ezt a csodálatos családot!