22 HÉTRE SZÜLETETT, CSODA HOGY ÉL

A 22. héten született baba csupán 5% életben maradási eséllyel jött a világra.



Az újszülött, akit májusban születésekor újra kellett éleszteni, mindössze fél kilóval jött a világra, s most hónapokkal később hazatérhet a kórházból édesanyjához.

Lawrence-nek, akit Leni-nek becéznek, Szeptember 7-én kellett volna megszületnie, de 20 éves édesanyja, Chastity május 9-én, terhességének 22. hetében otthonában vajúdni kezdett, majd nem sokkal később világra hozta a babát, - közölte a KCRA-TV. Visszatekintve a rettenetes megpróbáltatásra, Chastity azt nyilatkozta, hogy fogalma sem volt arról, hogy ő vajúdik, és borzasztóan megrémült, mikor látta, hogy Leni kék és lila.

"Azt gondoltam, hogy nem él, és amikor ránéztem, csak annyit mondtam, hogy
'Ó Istenem, kérlek éljen, ne haljon meg!' "

Imádkozzunk az édesanyáért és a kisfiúért


Ami később történt, azért néhányan – köztük a pici édesanyja is – "csoda babának" hívja Lenit. Miután a rohammentő kiért Chastity otthonába, újraélesztették a babát és elindultak vele a Sutter Health's Neonatal Intensive Care Unit –ba , ahol megkezdhette a hosszú felépülését, Sacramentoban, Kaliforniában.

De a folyamat nem volt egyszerű, a kisfiúnak csupán 5% esélye volt az életben maradásra. De valahogyan ez a drága gyermek, kitartott és harcolt az életéért.

"Már születésének első hetét sem volt túl sok esélye túlélnie. Volt egy intravénás kanül a homlokán, amit fel kellett nyitni és a feje hátsó részére tenni. Nagyon sok műtéten esett át." - mondta Chaastity.