EGY BETEG EMBER 7 BÖLCS TANÁCSA

Toni Bernhard 2001. május 22-én párizsi nyaralásra indult a férjével, azonban a második napon elkapott egy fertőzést, és a vakáció nagy részét ágyban töltötte. 10 évvel később állapota szinte változatlan volt. Ekkor szedte össze azokat az életbölcsességeket, amelyeket a betegsége alatt megtanult, és amelyekből beteg és egészséges emberek egyaránt okulhatnak. Íme, néhány a leginkább elgondolkodtatóak közül.



Ne félj a változástól, merj!
Toni szerint az életben újra és újra vannak olyan helyzetek, amikor fel kell adnunk régi szokásainkat, ám ahelyett, hogy ezt elfogadnánk, és az új, elérhető lehetőségek felé nyitnánk, görcsösen ragaszkodunk a régi életünkhöz. Saját bevallása szerint, amikor betegsége miatt fel kellett hagynia a tanítással, dühös és csalódott volt, amikor pedig valaki azt javasolta, írjon könyvet az ágyban töltött idő alatt, azt mondta, képtelen rá – aztán mégis megtette. Szerinte fel kell ismernünk, amikor ideje továbblépni, és elengedni valamit, hogy aztán új dolgokba foghassunk.

Egyenlők vagyunk
Toni szerint a betegség alázatra is tanította, és ráébresztette, hogy végső soron mind egyenlők vagyunk. Az elmúlt években hosszú időt töltött várótermekben, ahol ugyanúgy várt a sorára ő is, mint a gazdagok és a hajléktalanok. Fontos a mindennapokban is arra emlékeznünk, hogy az életünk talán különbözik, de egyenlőnek születünk, és egyenlőként is távozunk majd ebből a világból.

Lásd meg a szépséget!
Toni szerint a betegsége ugyan elvette tőle annak a lehetőségét, hogy távoli helyekre utazzon, megtanította viszont arra, hogy észrevegye a szépséget olyan dolgokban, amelyeket korábban nem értékelt. Az ablakban nyíló virágban, az ágya mellett, a sarokban lakó pókban, a reggeli napsugarakban. Millió apró csoda vesz bennünket körül, ám ezeket sokszor nem vesszük észre addig, amíg nagyobb vágyakat kergetünk.

Van miért hálásnak lenni
Toni egy napon tollat és papírt ragadott, hogy listát írjon arról, miért is jó betegnek lenni. Nem kell felébrednie az ébresztőórára, soha nem kell a közlekedési dugóban ülnie. A listát ironikus mosollyal az arcán kezdte, de a végére rájött, hogy még a legelkeserítőbb helyzetben is vannak olyan részletek, amelyek végtére is egész kellemes velejárók. Bármilyen rossz is a helyzet, mindig kell, hogy legyen egy jó oldala is, és a nap végén mindig van miért hálásnak lennünk.

Értékeld, aki melletted van!
Toni őszintén beszélt arról is, hogy tudja, nagyon szerencsés, amiért a férje kitartott mellette a betegsége idején, és tudja, hogy sokan nem lennének erre képesek. Hálás a barátaiért is, akik mellette maradtak, és szeretettel gondol azokra is, akik nem bírták kezelni az új helyzetet, és szépen lassan elkoptak mellőle. Ha éppen nincs nagy baj az életünkben, akkor is hálásak lehetünk azokért az emberekért, akikről tudjuk, hogy minden körülmények között kitartanának.

Az internet csodája
Toni szerint sokkal nehezebb lenne elviselnie a betegségét, ha nem lenne az internet, amit a céltalan szörfölés helyett arra is lehet használni, hogy új emberekkel ismerkedj meg, vagy távolba szakadt ismerősökkel tartsd a kapcsolatot. Az eszköz a kezünkben van, csak rajtunk múlik, hogy mire használjuk.

Minden helyzet tökéletes
Toni hisz abban a bölcsességben, miszerint ha valamilyen problémát nem tudunk megoldani, akkor az azt jelenti, hogy az az életünk része, és ezzel együtt lett tökéletes. Saját betegsége kettétörte a karrierjét, ágyhoz kötözte és sok olyan eseménytől tartotta távol, amiken szeretett volna részt venni. Az évek során azonban elfogadta, hogy mindez olyasmi, amin nem tud változtatni, és inkább megpróbálja kihozni az életéből a legjobbat, amit csak lehet.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

A tükör

Beszélgetés Istennel

Newton és a teremtés


SEGÍTSD KÜLDETÉSÜNKET!


SZÓLJ HOZZÁ!