AZ ÉLETEM DARABJAIRA ESETT

Az életem darabjaira esett szét. Pedig a férjem házasságtörésének pusztító hatásával szemben sokáig álltam a sarat. 17 év házasság után át kellett mennem egy váláson és mindazon, ami ezzel jár. A lelkész feleségeként betöltött megbecsült pozícióm az identitásommal együtt semmivé lett. Három fiatal gyermek egyedülálló anyjaként egy bizonytalan jövővel kellett szembenéznem, bármilyen biztos bevétel nélkül. Minden, amit korábban gondoltam, minden, ami korábban a biztonságot jelentette, szertefoszlott.



"Történt egy napon, hogy az istenfiak megjelentek, és megálltak az Úr előtt. Velük együtt megjelent a Sátán is. Az Úr megkérdezte a Sátánt: Honnan jössz? A Sátán ezt felelte az Úrnak: A földön barangoltam, ott jártam-keltem. Erre ezt mondta az Úr a Sátánnak: Észrevetted-e szolgámat, Jóbot? Nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen és becsületes ember, féli az Istent, és kerüli a rosszat. A Sátán így felelt az Úrnak: Megvan rá az oka, azért féli az Istent! Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad, és jószága elszaporodott a földön. De nyújtsd csak ki a kezed, és tedd rá mindarra, amije van, majd káromol még téged! Az Úr ezt felelte a Sátánnak: Mindenét a kezedbe adom, csak rá magára nem vethetsz kezet! És eltávozott a Sátán az Úr elől." (Jób 1:6-12)

Hónapokig képtelen voltam imádkozni vagy kinyitni a Bibliát. A fájdalom túl nagy volt, aminél talán csak az Isten iránt érzett haragom volt nagyobb. Ez az érzés csak mások kitartó imája és a Szent Szellem segítsége által kezdett múlni. Végül, megéreztem Isten jelenlétét és nem szívesen, de elindultam ezen a nagyon nehéz úton. Eldöntöttem, még akkor is, ha nem akarom, megteszem, amit Isten akar. Keresni fogom őt. Meg fogom kérni, hogy egy csodálatos munkát végezzen el bennem, ugyanúgy, ahogy egy csodálatos munkát el tud végezni általam is. Kinyitottam a Bibliám és Jób könyvének elején megtaláltam ezt az igeverset:

"Észrevetted-e szolgámat?" Kérdezte Isten a Sátánt.
"Hiszen te oltalmazod őt, a házát és mindenét, amije csak van! Keze munkáját megáldottad." válaszolt.

A fenti ige nagyon mélyen szíven ütött. Isten azért választott ki engem, hogy megpróbáljon? Valamit meglátott bennem, valamit, ami arra ösztönözte, hogy éljem túl a poklot? Vajon azért választott ki, hogy letesztelje és megtisztítsa a hitemet? Talán különleges küldetése van a számomra, valami olyan, amit csak akkor tudok véghezvinni, ha előbb különféle helyzetekben kipróbál, tudva azt, hogy a hit próbája kitartást és tökéletességet eredményez? (Jakab 1:2-4)

Ezek a gondolatok üldözték egymást a fejemben, amitől nem voltam túl boldog, de mégis, a körülményeimben elkezdtem egyfajta nyugalmat megtapasztalni. Elkezdtem megérteni, hogy Isten nem akar otthagyni bennünket, ahol vagyunk, önelégülten, a komfort zónánkban. Azokat, akiket szeret, fegyelmez és megpróbál. Valahogy elkezdetem érezni azt, hogy azért engedte meg ezeket a szörnyű körülményeket az életemben, mert annyira szeret, mert formálni és alakítani akar az ő képére. Elkezdtem megérteni, hogy Isten a fájdalmam által valami nagyobbat akar elérni, valami olyat, ami ekkor még nem volt nyilvánvaló számomra. Elkezdtem látni, hogy a nehézségeket az én érdekemben használta a maga dicsőségére.

Ha ismered Jób történetét, tudod, hogy minden elvesztett – a gyermekeit, a nyájait, a vagyonát, a szolgáit, az egészségét. Nyomorúságon és gyászon ment keresztül, megvédve a tisztességét azokkal szemben, akik néhány rejtett bűn miatt vádolták. Megkérdőjelezte Istent. Megkérdőjelezte a saját hitét. Azon tűnődött, hogy a fájdalom vajon megérte-e. Még a felesége is azt tanácsolta, hogy átkozza meg az Istent és haljon meg. (Jób 2:9)

"Meztelenül jöttem ki anyám méhéből, meztelenül is megyek el.
Az Úr adta, az Úr vette el, áldott legyen az Úr neve!"
(Jób 1:21)

Jób azzal a szemlélettel rendelkezett, amit Isten ad és ez volt az, ami átsegítette a nehéz helyzetén. Emberként, kik vagyunk mi, hogy ne fogadjunk el valamit, ami Istentől jött? Kik vagyunk, hogy kételkedjünk a Mindenhatóban? Kezet emelhet-e bárki az életünkre anélkül, hogy az Univerzum Teremtője azt megengedné? Lehetséges lenne, hogy minden fájdalom, minden bánat, minden próba rendelkezik egy nagyobb jelentéssel? Vajon nem azt mondja az írás, hogy az Istent szeretőknek minden a javukra válik? (Róma 8:28)

Hogyan lehetséges az, ha hiszünk a Bibliának, mégsem tudunk bízni abban, hogy Isten valami sokkal nagyobbat tesz annál, amit felfoghatunk?

Elkezdtem tehát bízni, és hagyni Istent, hogy cselekedjen. Megengedtem, hogy elkezdje irányítani az életem. Elkezdtem érzékelni azt, hogy a történet többről szól, mint ahogy azt gondoltam. Elkezdtem magamévá tenni azt a szemléletet, amely azt mondja, "Ha elfogadtam Isten áldásait a teljes életemben, ki vagyok én, hogy elutasítsam és ne fogadjam el a megpróbáltatásokat is?" 40 fejezet után, ami Jób, a barátai és Isten közötti vitáról szól, találhatunk egy kis gyöngyszemet:

"Eddig még csak hírből hallottam rólad, de most saját szememmel láttalak." (Jób 42:5)

Miután keresztülment a fájdalmon és a megpróbáltatásokon, Jób elérte a helyet ahol egy nagyon mély ismeretet szerzett Istenről. Istenről sokat megismert a teljes élete során, de amikor szenvedett, megtapasztalta Istent és az ő hűségét. A büszkesége és az arroganciája nyilvánvalóvá lett, de aztán sikerült levetkőznie. A hite meg lett próbálva ahogy kétségbe vonta Istent. Végül rájött, hogy Isten messze nagyobb annál, hogy az emberi értelem képes lenne megragadni. (Jób 42:2-3)

Nekem ezt az utat öt évvel ezelőtt egyedülálló anyaként kellett megtennem. Le kellett vetkőznöm a törvénykezést és büszkeséget. Könyörületet találtam azok felé, akik már megsebesültek és felismertem a szívem igazi állapotát. Kétségbe vontam a hitem és a gyermekkorom Istenét. A hitem pedig ki lett próbálva, le lett tesztelve és végül ki lett terjesztve. Arra lettem kényszerítve, hogy ne függjek senkitől, kivéve a Megmentőmtől. Ő pedig a jövőmmel kapcsolatban olyan álmokat és reményeket plántált belém, amit még sohasem láttam, arra kényszerítve, hogy csak tőle függjek, egyedül tőle.

Habár egész életemben az igére voltam tanítva és több embernek bizonyságot is tettem a megmentőmről, ezek előtt a szenvedések előtt nem ismertem őt. Csak tudtam róla. Ma, már láttam őt. Láttam az ő hűségét. Láttam a nagy ÉN VAGYOK személyét, aki megmutatta, hogy pontosan mi az, amire szükségem van, pontosan akkor, amikor szükségben voltam. Ő mindig is több volt annál, ahogy én valaha is el tudtam volna képzelni. A hűsége megváltoztatott engem.

"Az Úr pedig jobban megáldotta Jóbot azután, mint azelőtt." (Jób 42:12)
Azt kívánom, hogy a házasságom bárcsak ne ért volna véget. Bárcsak én is megünnepelhetném úgy az 50. házassági évfordulómat, ahogy a szüleim, vagy a 71. évfordulót, ahogy a nagyszüleim. Azt kívánom, hogy a gyermekeim bárcsak ne élték volna meg egy válás traumáját. De soha nem mennék vissza. Az, amit ezen a folyamaton keresztül nyertem messze több bármely fájdalomnál, amit megtapasztaltam. A jövőm szépsége felülmúl mindent, ami a múltamban volt. A megmentőm mély és közeli ismeretének öröme többet ér bármilyen anyagi áldásnál. A gyengeségeimen keresztül megmutatta az ő erejét. (2 Kor. 12:9) Megmutatta, hogy minden, amire szükségem van, az ő maga. Megmutatta, hogy amit egy férfi azért tett, hogy szenvedést okozzon, azt ő valami jóra és az ő dicsőségére fogja felhasználni. (I. Móz. 50:20)

Kerültél már valaha egy váratlan megpróbáltatásba? Vesztetted már el azokat az embereket és dolgokat amelyek becsesek voltak a számodra? Kételkedtél már Istenben, vagy bizonytalanodtál már el a hitedben? Több ez annál, amit még el tudsz viselni? Isten nem azt akarja, hogy te tartsd kézben a dolgokat, azt akarja, hogy ő tartsa kézben te miattad. Lemondani egy utazásért cserébe. Lemondani Isten miatt, aki az életedben megengedi ezeket a csapásokat. Feladni mindent az egyetlenért, aki téged választott.


EZEKET OLVASTAD MÁR?

Elhagytam a gyülekezetet, de visszatértem

A remete

"Feljegyzések, mielőtt meghalok"


Szólj hozzá!