MEGBOCSÁTOTT FÉRJE GYILKOSAINAK

Egy keresztény misszionáriust megkínoztak majd meggyilkoltak. Felesége megbocsátott férje gyilkosainak, mert Jézus azt üzente számára, ezt kell tennie.



Susanna Geske azt mondta a The Christian Post-nak, hogy férje, Tilmann Geske, halála után ürességet érzett.

Geske német misszionárius volt, akit 2007-ben Törökországban, egy Biblia-kiadással foglalkozó házban öltek meg két társával együtt. Társai iszlámról áttért török keresztények voltak. A három embert megkínozták és aztán testüket megcsonkították. Geske testén 156 késszúrás nyomait találták meg.

2016-ban öt muszlim férfit fogtak el ennek a borzalmas tettnek a gyanújával és életfogytiglanig tartó börtönbüntetésre ítélték őket. Az eset után pár nappal lelkészek egy csoportja látogatta meg az özvegy Geske-t otthonában.

A család napjainkban, 10 évvel az apa halála után


"Ott ültem a nappalimban olyan emberekkel, akiket azelőtt soha nem láttam. Ürességet éreztem, nem gondoltam semmire. Aztán valaki szólt, hogy újságírók állnak az ajtó előtt, és beszélni akarnak velem. De én úgy éreztem, nem tudok mit mondani, és egyáltalán, mit is mondhatnék ebben a helyzetben?!"

"Aztán az egyik lelkész azt mondta: Tudod, mi mindíg arra törekszünk, hogy rajtunk keresztül az Evangélium megnyilatkozzon. Ez valamit bekapcsolt bennem és elindultam az ajtó felé. 'O.K. De mit mondjak?' Imádkozni kezdtem. 'Te mindíg azt ígérted, ha nem tudjuk, mit mondjunk, segíteni fogsz nekünk.' Ekkor Jézus szavait hallottam.."

"Atyám, bocsáss meg nekik, mert nem tudják, mit tesznek!"

Megbocsátani az embereknek az 'engedelmesség' cselekedete. A szívemben üresség volt. Nem éreztem semmit: se szeretetet, se gyűlöletet, semmit. Csak azt hallottam, ahogy a lányom megkérdezi:

"Anya, őrült vagy? tre megbocsátasz ezeknek az embereknek?! Ugyanakkor viszont, nem jössz ki a főbérlőddel?" Geske azt felelte: "Ezt nem tudom megmagyarázni. Képtelen vagyok rá. Azt hiszem, azt tettem, amit tennem kellett.... az Úr akarata szerint. Ő akarta, hogy ez megtörténjen és ezért, megtörtént. Ezt az egyetlen magyarázatot tudom erre adni."