"SOSEM LÁTTAM MÉG EHHEZ HASONLÓ SZERELMET"

Gimnazisták házasodtak össze, miután kiderült, az egyiküknek csak néhány hónapja van hátra.



Fehérben sétált az oltárhoz Sadie Mills a szülei garázsfeljáróján, pontosan ott, ahol Chase Smith hónapokkal azelőtt leparkolt autójával, első randevújuk estéjén. A két 18 éves örök hűséget fogadott egymásnak, ugyanott, ahol 6 hónappal ezelőtt elcsattant köztük az első csók, tele lángoló szerelemmel és az új kezdet reményével. Amikor Chase végignézett Sadie-n, ahogy végig sétál abban az gyönyörű, hófehér esküvői ruhában, megrázta a fejét, elmosolyodott, majd könnyekben tört ki.

A hosszú, mély és őszinte beszélgetéseket már a házasság gondolata követte. Azt tervezték, Sadie egyetemen folytatja tanulmányait, követi álmát, hogy professzionális búvár legyen. Chase, nemzetközi úszóbajnokként még a vízbe is követte volna szerelmét. Az egyetem után házasodtak volna csak össze. Kibontakozhatott volna, egy csodálatos élet.

De márciusban, újra megtörtént. A tumor, ami megtámadta Chase-t 13 éves korában, most erősebben tért vissza. A vállát, a tüdejét, a hátát és a csípőjét támadta meg. Áprilisra Chase-nek erőteljes fájdalom alakult ki a bal szemében és mindkét halántékában. Több vizsgálatot követően daganatot mutattak ki az egész koponyájában, az agy-gerincvelői folyadékban, és az agyalapi mirigy környékén. A remény, hogy a 6 éven át tartó küzdelemnek az Ewing-szarkómával ezúttal a végéhez ért, a prognózissal teljesen szertefoszlott.

Chase-nek három hónapja maradt hátra. Az esküvőt négy napon belül megszervezték.

Öröm és bánat könnyei közt, nem mindennapi szerelmi történetet fonva, április 29-én a pár örök hűséget fogadott egymásnak. Ígéretet tettek, hogy együtt töltenek minden pillanatot, amely maradt számukra, és hogy elmélyítik a hitüket és a kapcsolatukat Istennel jobban, mint azelőtt bármikor. Minden egyes reggel, amikor felébrednek egymás mellett, megfogják egymás kezét, és imádkoznak. Miután lemegy a nap, ismét imádkoznak.

"Mindennap csodáért imádkozunk, mert Istenben bízunk" - mondta Sadie. "Azért imádkozunk, hogy Chase tovább élhessen ezen a Földön, hogy szerelmünk hosszabb időn át kibontakozhasson."

Gimnazisták házasodtak össze, miután kiderült, az egyiküknek csak néhány hónapja van hátra


Szerelmük kezdete
2018-ban a két fiatal egy közös iskolai úszóversenyen találkozott. Ez a pillanat azonban nem volt szerelem első látásra. A szerelem egy évvel később talált rájuk, közel fél évvel ezelőtt egy úszó találkozón. "Amikor megláttam a találkozó előtt, azt gondoltam, milyen aranyos" - emlékszik vissza Chase, aki abban a percben megszólította, elkérte Sadie számát, és már másnap írtak egymásnak.

A hétvégén Chase elfoglalt volt. Két úszó találkozója volt, amin rész kellett vennie. Úgy érezte, az első randi talán nem fér bele azon a hétvégén a programjába. "Ha tényleg érdekel, akkor lesz rá időd" – írta a fiúnak Sadie. Chaise-nek végül lett ideje. – "Sosem voltunk egy vagy két napnál többet egymás nélkül az első randink óta."

Együtt jártak gyülekezetbe. Moziba. Az életről és a közös jövőjükről beszélgettek.

"Ő annyira cuki volt. Nagyon udvarias. Ő egy igazán jó keresztény fiú" – nyilatkozta Sadie - "Beleszerettünk egymás személyiségébe. Mostanra ő minden, ami igazán számít nekem."

"Ez olyasmi, mint egy Hallmark-os love story" - mesélte Chase édesanyja, Kelli Smith - "Egy Nicholas Sparks regény. Még soha nem láttál ehhez hasonló szerelmet. Nagy küzdelem van mögötte."

Chase 12 éves kora óta nemzetközi úszóbajnok, figyelme mindig az olimpiára összpontosult. 2017-ben egy nemzetközi edző táborban a fiú bal combja görcsölni kezdett. A görcsök idővel erős fájdalomba fordultak, később pedig már nem volt képes felemelni a lábát. A bal lába észrevehetően feldagadt. A tábort követő napokban szülei és edzője orvoshoz vitték Chase-t.

"Az orvos a röntgen képre mutatott és azt kérdezte: Látják azt a világosabb területet?" - mesélte Kelli - "Tumor látható a combcsontján." – Brad, az édesapja elfehéredett, Kelli pedig kirohant az orvosi szobából - "Ezután már minden rohamosan felgyorsult."

Hetekkel később Chase elkezdte a kemoterápiát, az éveken át folytatott küzdelmet pedig onkológusa is végig követte. "Ő egy nagyon kedves, udvarias fiatal felnőtt" - fogalmazta meg Bear, Chase onkológusa. "Az évek alatt figyeltem, ahogy újból és újból kiújul a betegsége. Láttam őt a rákkal együtt felnőni, mindeközben azt csinálta, amit mindig is akart, és ami fontos számára. A versenyszellem tette őt igazi harcossá."

2016-ban ismét szembe kellett néznie az Ewing-szarkómával, és tavaly áprilisban is. A tüdejében kialakult tumor akkora, mint a szíve. "Márciusig két átlagos végzős gimnazista voltuk" – mesélte Chase. Aztán ismét jött a visszaesés. Most viszont más volt. Az egész testében szétterjedt a betegség. "Ewing nagyon agresszív, és előképesztően brutális" - mondta Kelli - "Hosszú éveken át harcolt vele, de mára már belefáradt."

Két szülői áldás
Az áprilisi prognózis ezúttal nem éveket, hanem csupán hónapokat adott Chase-nek az életre. "Egy nap össze fogsz házasodni Sadi-vel – mondta Chase apja fiának - "Azt akarom, hogy tudd, ha ez megfordult a fejedben, tudd, hogy én és édesanyád 110%-ban támogatni fogunk."

Bár az esküvő az egyetemi éveket követte volna, a két fiatal közösen döntött úgy, hogy napokon belül Isten előtt is elkötelezik magukat egymás mellett. Ahogy aznap este kiöntötte a lánynak a szívét, azt mondta: "Tudom, mit akarsz mondani. Én is ugyanezt akartam mondani neked."

"Sadie annyira megváltoztatta az életemet és elképesztően szeretem őt. Olyan különleges számomra, nincs más, akinek ennyire megnyíltam volna a személyes életemről, és a rákkal folytatott harcomról, mint neki. Ő képes megnyugtatni, amikor senki más nem. Úgy érzem, mindkettőnk életcélja ez, hogy megosszuk egymással az életünket és megmutassuk az embereknek, hogy Istennel lehetséges." - mesélte Chase, aki úgy véli, néha olyan, mintha Sadie lenne az őrangyala.

Az esküvő az egyetemi éveket követte volna, a két fiatal úgy döntött, hogy napokon belül Isten előtt is elkötelezik magukat


Mr. és Mrs. Smith
A két fiatal napokon belül megházasodott. A szertartás előtt kézen fogva megálltak a sarokban egymásnak háttal, így nem látták egymást. Imádkoztak, majd mindketten felolvasták azokat a leveleket, amiket egymásnak írtak. "Most már nem kell arra gondolnunk, hogy 3 vagy 4 hónap, vagy akármennyi. Van életem, amit élhetek. A legfontosabb dolog a világon ezen a ponton, hogy azzal töltsem a hátra maradt időt, hogy szeretek és nevetek, hogy teljességgel éljem az életem és minden pillanatának örüljek." – fogalmazta meg Chase.

A rák tovább terjedt
A júniusban megkapott eredmények alapján Chase testében fejlődő tumorok megsokszorozódtak. Egy a nyelőcsövénél gyorsabb növekedésbe kezdett. A pajzsmirigyénél, a mellékvesénél és a jobb tüdejében újabb daganatokat fedeztek fel. Korábban 3-5 hónapot adtak Chase-nek az életre, akkor azonban azt mondta feleségének, hogy nem fogja feladni, és hogy sosem akarja elhagyni ezt a földet, mert az azt jelentené, hogy elveszíti Sadie-t. "Még mindig meg akarja csinálni. Továbbra sem adja fel."

Chase célja, hogy a rákkal folytatott küzdelmének történetével megérintse az embereket.

"Legyél hálás az értékes emberekért az életedben, az időért, amennyit az életedben eltöltenek, és élvezz minden pillanatot, amit kapsz. Élvezd és adj az embereknek, tegyél annyit a kapcsolataidba, amennyit csak tudsz. És tudd, hogy olyan sok minden lehetséges a szeretettel, különösen, ha ebben a szeretetben Isten is ott van."

Chase története talán rövidebb lesz, mint másoké. De élete nem csak egy rövid fejezet, hanem sokkal több ennél. A harcok és a rettegés nem uralkodott el rajta, mert ő ennél sokkal többet kapott. Szeretetet. És bár sokan az élet legnagyobb küzdelmei után sem találják meg a maguk "Sadie-jét", de megtalálhatják: Istent. Aki mindig ott van, ha más nem is.

Chase és Sadie Smith esete nem egyedi. Isten néha valóban nemet mond, és úgy dönt, hogy nem ment ki minket egy-egy élethelyzetből. Április 9-én debütált a Még mindig hiszek című film magyar felirattal a Nicelife oldalán. Igaz történet arról, hogy Isten miért mondott nemet 18 évvel ezelőtt egy fiatal, 21 éves lánynak, Melissa-nak, aki kitartó hittel küzdött a rák ellen a gyógyulásért. Egy olyan lánynak, aki élete minden pillanatában Istenre bízta az életét, akinek hite és szeretete Isten iránt egészen lenyűgöző.

A lány, aki fiatalon megismerkedett Jeremy Camp-el, aki mára sikeres énekes és dalszerzővé vált, és aki a tűzön is keresztülment Melissa-val, vele volt, egészen a legvégéig, és aki évekkel később elmesélte első felesége megindító történetét. A történetet, ami segít választ találni arra a számtalanszor feltett kérdésre: "Isten miért nem ment meg?". Betekintést enged Isten gondolataiba és céljainak mozgatórugóiba, ami sokszor teljesen más, mint a mi földhöz ragadt elképzeléseink. Melissa engedte és akarta is, hogy Isten használja, akkor is, ha ez szembe ment az ő saját terveivel az életére vonatkozóan, mert Istent jobban szerette ennél még a legutolsó pillanatban is.

Ő megértette, hogy egy nagyobb tervnek a része, amiben neki szenvednie kell és talán meg kell halnia, hogy a története és a hite milliókat vezessen Istenhez. Melissa úgy fogalmazott: "Ha csak egy embert vezet Jézushoz az, amin én most keresztülmegyek, akkor már minden megérte."

Istennek célja volt azzal, hogy bár Melissa-t nem mentette meg, viszont egyetlen ember élete és története milliók életét mentette meg a világon. Isten képes a legszörnyűbbnek tűnő helyzeteket is jóra fordítani, a legborzasztóbb eseményekből is a legjobbat kihozni, mert Istennek célja van minden szituációval, amellyel szembe kerülünk életünk során. Ha elfogadjuk, hogy Isten használni fog minket nagyobb célokra, óriási dolgok történnek. (a fordító)

A film megtekinthető itt: "Még mindig hiszek"