A SZÖG

Volt egyszer egy nagyon rossz természettel rendelkező fiú. Az apja megelégelte, hogy mindenkit állandóan sérteget, bánt és csúnyán beszél. Sokáig gondolkodott, hogyan tudná neki maradandóan bevésni a szívébe, hogy a viselkedése rendkívül bántó.



Miután megszületett a fejében a terv, adott a fiának egy zsák szöget, és azt mondta neki, verjen be egyet a kert fakerítésébe minden alkalommal, mikor elveszti a türelmét, és összeveszik valakivel. Az első nap 37 szöget vert be a kerítésbe. A következő hetekben megtanult uralkodni az indulatain, és a bevert szögek száma napról napra csökkent. Rájött arra, hogy sokkal egyszerűbb volt uralkodni az indulatain, mint beverni a szögeket a kerítésbe.

Végre elérkezett az a nap is, mikor a fiúnak egy szöget sem kellett bevernie a kerítésbe. Ekkor odament az apjához, és elújságolta neki, hogy aznap egy árva szöget sem vert be a kerítésbe. Az apja azt mondta neki, húzzon ki egy szöget minden egyes nap, mikor nem vesztette el a türelmét, és nem veszekedett senkivel és nem bántott senkit sem. Teltek a napok, s a fiú végre azt mondhatta az apjának, hogy kihúzta az összes szöget a kerítésből.

Az apa ekkor odavitte a fiát a kerítéshez, és ezt mondta neki:

"Fiam, szépen viselkedtél, de nézd csak, mennyi lyuk van a kerítésben; soha többet nem lesz már olyan, mint régen volt. Ha veszekszel, összeveszel valakivel és bántod az embertársaidat és valami csúnyát mondasz nekik, megsebzed; egy ugyanolyan sebet hagysz bennük, mint ezek a lyukak itt. Hátba szúrhatsz egy embert, majd kihúzhatod a kést a hátából, de a seb örökre ott marad, akárhány alkalommal is kérsz bocsánatot. A szóbeli, verbális sértés legalább akkora fájdalmat okoz, mint a testi, fizikai. Ezért amikor haragos vagy, inkább maradj csendben, minthogy maradandó sebeket üss a szavaiddal az embereken."

Nagyon nehéz meg nem történtté tenni meggondolatlanságból elkövetett dolgainkat. A kiengesztelődés és a megbocsátás titka lehet az, ami segíthet a lyukak eltüntetésében.