AZ ÖRÖMRABLÓ BÁLVÁNYOK

Ma már nem szobrok, kövek, fák, vagy csillagok a bálványaink. Bálvány, a hála örömétől megfosztott tárgy, amiben nem az Istentől nekem adott gondolat ölt testet, hanem az önzés égető szükségérzete.



A bennünket szolgálni hivatott tárgyak rabszolgái lettünk, mert azt gondoljuk, hogy a tárgy boldogít. Ha nem látjuk azt az eget, amiben Isten lakik, akkor megpróbáljuk felépíteni a fogyasztói társadalom látszat-mennyországát. És a tárgyak az örömet rabolják el tőlünk.

1. A bálvány az, ami Isten és énközém áll
A bálvány a szívünkben születik. Valami fontosabb lett, mint Isten jelenléte a szívünkben, ezért a tárgytól nem látom azt akiért, amiért a tárgy van. Isten a másik emberrel akar összekötni, a bálvány elválaszt a másiktól, Istentől és önmagam igazi értékeitől is.

2. Miért bálványgyár az ember szíve?
Az ok: az önzés. Ha az énemet akarom kinevezni a világ tengelyének, az életem értelmét veszítem el. Aki bálványt készít, azt gondolja, hogy Istent a tárgyakhoz kötheti, de Isten nem privatizálható. Az önző ember elől elrejtőzik.

3. Az istenített tárgyak miért mennek ki a divatból?
Az istenített tárgy, pénz, kincs az embert az élő Istennel való kapcsolat örömétől fosztja meg. Hamissága előbb, vagy utóbb lelepleződik, és a hamis reménység csalódássá változik. A divat a perc-emberkék másodperc istenkéi.

A bennünket szolgálni hivatott tárgyak rabszolgái lettünk, mert azt gondoljuk, hogy a tárgy boldogít


4. Miért szeretünk bálványokat készíteni?
A bálvány azt a hamis illúziót hiteti el velünk, hogy magunkhoz tudjuk kötni Istent. Nem nekünk kell szolgálni, hanem ő lesz a mi szolgánkká. Így akaratunk erejét az ő végtelen erejével óriássá próbáljuk növelni. Közben boldogságunkat veszítjük el, mert azt hisszük, hogy mi birtokoljuk Istent, és Isten nem tud semmit se kezdeni mivelünk.

5. Mi a különbség a mennyország és a látszat-mennyország között?
A mennyország az igazi, jobbik énem célba érkezése, a látszat-mennyország egy álom arról, hogy eljön egy olyan idő, még itt a földön, amikor minden úgy lesz, ahogy én akarom. A mennyország a Jézusban megvalósuló öröm, a látszatmennyország - álom a soha meg nem valósuló örömről.

6. Hogyan rabolják el a tárgyak az örömet?
Ha a tárgyból eszköz helyett cél lesz, elrabolja tőlünk azt, amiért a tárgyak vannak. A bálvánnyá lett tárgy nem a hasznáért érték a szemünkbe, hanem azért, mert elhiszük azt, hogy az rangot, megbecsülést ad nekünk. Mi is divatosak, kívánatosak leszünk tőle, mert a belsőt eltakarja a külső máz.

7. Az igazi érték a másikért van
Aki találkozik Krisztussal, annak megváltozik az értékrendje. Ez nem a külső világ, a tárgyak lebecsülését jelenti, hanem a belső ember veszi át az irányítást a tárgyak világa felett. Ekkor döbben rá az ember, hogy az igazi érték az ember, a másik, akiért mindazt kaptam, amim van.

Gyűjts néhány példát arra, hogy a szép, a divatos és a hasznos
hogyan válik el egymástól!


Az idő öröme A pihenés öröme