| AZ ÚR IMÁJA ÉS MI |
A második világháborúban egy brit katona a frontvonaltól kúszott visszafelé. Társai elfogták és azzal vádolták, hogy lepaktált az ellenséggel, mivel egyedül nem lett volna szabad előretörnie. Csak annyit volt hajlandó elárulni, hogy az erdőben imádkozott.
Katonatársai kigúnyolták, azonnali bizonyítékot követeltek tőle. Válasza továbbra is puritán maradt: egyedül akart lenni, imádkozásra volt szüksége. Megfenyegették, hogy a bíróság elé hurcolják, és hazaárulással fogják vádolni. Ki fognak végezni, hacsak nem imádkozol, és nem győzöl meg bennünket azonnal, hogy tényleg imádkoztál - mondták neki vádló hangon. Erre ő térdre borult, és egy csodálatos, szívbe markoló imába kezdett, pontosan úgy, mint aki teljesen készen áll az Úrral való találkozásra.
Az ima végeztével az ügyeletes parancsnok szabadon engedte. Hiszek neked - mondta. Ha korábban nem gyakoroltad volna az imádkozást annyira állhatatosan, most képtelen lettél volna ilyen áhítattal imádkozni. Majd hozzátette: az imádból egyértelműen kitűnt, hogy igazán szoros kapcsolatban állsz az Úrral.
Imaalkalmaink legyenek gyakoriak, rendszeresek, de még fontosabb, hogy imánk tartalma világos legyen. Gyakran kapom magam azon, hogy imáimat az "Add meg, Uram!" kéréssel kezdem. Drága Uram, add meg nekem ezt, add meg nekem azt. És végül hozzáteszem: Uram, dicsőítlek téged! A krisztusi mintaima viszont azt bizonyítja, hogy mi, ahogy kellene, azzal éppen ellentétesen imádkozunk.
Lehet, hogy már korábban is szóltam erről, de fontos megismételnem, a figyelmet felhívnom még egyszer: Isten rámutatott, imáim túl önzők. Amikor az Úrhoz fordulunk, azzal kell kezdenünk, hogy másokért imádkozzunk. Habár imáinkban hajlamosak vagyunk önmagunkra összpontosítani, úgy gondolom, mielőtt alkalmaznánk az ima két elengedhetetlenül szükséges összetevőjét, a megfelelő sorrendet kell betartanunk.
Kétségtelen, imádkoznunk kell saját szükségleteinkért is, de ahogy Jézus rámutatott, amikor imádkozunk, mindenekelőtt Isten szent nevére, céljaira, a mennyre kell gondolnunk. Saját szükségleteink pedig az Ő akaratába kell, hogy belesimuljanak. Ennek tudatosításával haladhatunk tovább, és megérthetjük, mi történik, mikor az Urat arra kérjük: "taníts minket imádkozni".
Ő a gyermekeinek igazán mélységes áldásokat ajánl fel. Például amikor a zsidók a pusztában vándorolva élelemért imádkoztak, Isten a mennyből mannát hullatott alá, bizonyítva el nem múló, szerető gondoskodását. Nem kell félnünk, nem kell szégyellnünk, hogy kérünk tőle. Ő éppen ezt várja tőlünk!
Viszont ne felejtsük el, hogy amikor azt kérjük tőle: "a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma", ez nem jelenti azt, hogy nekünk ne kellene erőfeszítéseket tennünk mindezért. Néhányan azt hiszik, el kell mondani a Mi Atyánk imát és aztán hátra lehet dőlni, semmittevőn Isten válaszára várni. Amikor az Úr a mennyei mannát hullatta, a zsidóknak össze kellett gyűjteni azt. Nem feküdtek le tétlenül, a sült galambot várva. Ne feledjük, a manna nem a sátraikra, hanem a táboron kívül hullott.
Annak, hogy kenyérhez jussunk, az előfeltétele, hogy tegyünk érte és így végül learathassuk munkánk termését. A zsidóknak a manna összegyűjtése után ott volt a dagasztás, a sütés feladata; csak az elvégzett munka után fogyaszthatták el a napi kenyeret. Ugyanígy mi se várjuk tétlenül Isten áldását; ellenkezőleg, nekünk is a folyamat részévé kell válnunk. Ne feledjük, "a mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" kérés magában foglalja a "Hat napon át munkálkodjál" felszólítást is.
Doug Batchelor Teach Us to Pray című könyve alapján |
 Egy magasabb akarat |
 Add meg nékünk ma! |
Ezeket is ajánljuk
