A korinthusi levél versenkénti értelmezése

A KORINTHUSI LEVÉL VERSENKÉNTI ÉRTELMEZÉSE

Korinthusi első levél, 14. fejezet, 27-33. vers.

"Ha nyelveken szól is valaki, ketten vagy legfeljebb hárman szóljanak, mégpedig egymás után; egyvalaki pedig magyarázza meg! Ha pedig nincs magyarázó, hallgasson a gyülekezetben, csak önmagához szóljon és Istenhez!"

Ezekben a versekben olyan szabályokat állít fel az apostol, amelyekkel gyakorlatilag teljesen kiiktatja a gyülekezetből a nyelveken szólásnak azt a formáját, ami köztük volt.

Pál, mint tapasztalt misszionárius látja azt, hogy a teljes eltiltás csak háborúságot és nemkívánatos szakadást eredményezne, mivel a tévedők értelmes érvekkel nem győzhetők meg, de még a többiek közül sem lát tisztán mindenki. Ezért folyamodik egy kölcsönös megegyezésen alapuló megoldáshoz. Így a legdurvább megnyilatkozásokat az Úr rendeleteként eltávolította. Azt mondja nekik, hogy csak két vagy három személy szólhat egy alkalommal, azok is csak egymás után, de csak abban az esetben, ha valaki tolmácsolni tudja, hogy a gyülekezet számára érthető legyen. Ha nincs tolmácsoló, akkor minden esetben hallgassanak azok, akik nyelveken akarnak szólni.

Pál, mint tapasztalt misszionárius látja azt, hogy a teljes eltiltás csak háborúságot eredményezne

Ha valaki mégis szólni szeretne, az csak magában tegye meg ezt. Itt saját tanításuknak a tőrébe vezeti őket. Ugyanis még a második versben tett említést a korinthusiak tanításáról, miszerint a nyelven szóló nem embereknek szól, hanem Istennek beszél titkos dolgokat. Ha tehát úgysem az emberek számára fontos az, amit mondani akar, hiszen az Istennek beszél titkos dolgokat, akkor azt igazán elmondhatja magában is, legalább nem zavarja az értelmetlen hangos beszédével gyülekezet áhítatát. Ezzel Ő sem kerül hátrányos helyzetbe, hiszen úgysem a gyülekezet számára akart szólni, hanem Istennek.

Ezzel a bölcs intézkedésével szinte teljesen megsemmisítette a nyelveken szólásnak ezt az ártalmas formáját, s vele párhuzamosan a gonosz lélek befolyásának a gyülekezet feletti hatalmát.

"A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg. De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson. Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vigasztalást vegyen; És a prófétalelkek engednek a prófétáknak; Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében."

Részben hasonló korlátozó rendelkezés vonatkozik a prófétálásra is. Csak egymás után szóljanak és engedjenek egymásnak, mert akitől kapják a kijelentést, Ő a békességnek Istene. Ezzel pedig azt mondja ki, hogy a csak önmagát fontosnak tartó próféta minden esetben hamis próféta.

Nem Isten Lelke szól általa.

A prófétálással kapcsolatos hasonló rendelkezés nem azért adatott, mintha a prófétálás terén is hasonló ártalmas tünetek lettek volna. Ezzel a rendelkezéssel csak elejét akarta venni annak, hogy a nyelveken szólásból nehogy átcsapjanak a prófétálásba ugyanazzal a Lélekkel és lelkülettel. Ugyanis maga az apostol ajánlotta nekik (5. és 39. versek), hogy törekedjenek inkább a prófétálásra, A 24-25. versekben pedig beszélt annak értékéről, ezért elejét akarta venni annak, nehogy az előzőekhez hasonló, vagy ennél esetleg még rosszabb következménye legyen az ajánlatának. Ezért igazítja el őket a prófétálás adományát illetőleg is.

Háló Sándor: Nyelveken szólás a Szentírás mérlegén