Napjaink jelenségei

NAPJAINK JELENSÉGEI

Meglepő módon jönnek elő újabb és újabb mozgalmak, amelyeknek elindító rugója napjaink kóros tünete, az újkori pünkösdizmus.

A puszta létezésüknél azonban még veszélyesebb az a határtalan buzgóság, amivel a gonosz lélekkel szerzett tapasztalataikról bizonyságot tesznek, és igyekeznek megtéveszteni az őszinte lelkeket. Tapasztalataik és a "lélekkel" szerzett élményeik a sajtó termékein megszámlálhatatlan mennyiségben van terjesztve a világ minden nyelvén. Különféle könyveik úgy hullanak az emberek közé, mint ősszel a fákról a levél.

A pünkösdizmusnak ez a fertőző hulláma elérte Magyarországot is 1991-ben, és szenzációs eredményeket produkál szinte minden egyházban. Szomorú azonban, hogy az egyházak vezetői egyáltalán nem törekszenek ellensúlyozni, megállítani legalább a saját berkeiken belül ezt az áradatot. Szinte megbénultnak látszanak vele szemben. Pedig tisztán meglátható, hogy nem Isten Lelkétől van ez a mozgalom, csak komolyan és őszintén kell beletekinteni az életükbe, és megvizsgálni a bizonyságtevésüket. Hogy mennyire így van ez, figyeljünk meg egy pár példát, a saját könyveikből idézve.

"Az Üdvözítő sokkal mélyebben lett számomra valóságos és jelenvaló. Az Atya közelvalósága betöltötte a horizontot, és azóta mindez, megszakítás nélkül az én osztályrészem maradt. Azóta sem gondolat, sem vérmérséklet elragadtatása által nem lettem megfertőzve, sem éjjel, sem nappal nem lépett közzém és az Úr közzé valami zavaró. Abban az élő valóságban élek, hogy Jézus az én új Ádámom, kitől mindent remélhetek. Óh mennyi boldogság van ebben! Határtalan az én boldogságom! Most már teljesen átélem azt, amit Pál bizonyít (Eféz. 4,22-24.). Amilyen igazság Jézusban levetkőzni az ó-embert, és felöltözni az újat, amely Isten szerint teremtetett valóságos szentségben és igazságban. A bűn törvényének gerjedelmei, amelyek engem még valamikor hatalmukba kerítettek, most meghátráltak a kegyelem előtt."
(Pásztor Paul 1904-ben adott nyilatkozatából idézve Leonhardt Steinettől, 52-53.o.)

Ha olyan emberek, mint Pál és János apostolok nem mertek ilyen igényeket támasztani, akkor ők tisztában voltak azzal is, hogy miért nem. A Pasztor Paul által idézett bibliai hely nem beszél egy már tökéletes állapotról, hanem a régi élet szerint való ó-ember levetkőzésének szükségességéről, és az új ember felöltözéséről.

A "lélekkel" szerzett élményeik a sajtó termékein megszámlálhatatlan mennyiségben van terjesztve

Mindez azonban nem egy szempillantás műve, hanem egy életen át tartó folyamat. Ezért mondta maga Pál apostol is a következőket, jóllehet Ő egy valóságos megtérést élt át:

"Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." (Fil. 3:12-14.)

János apostol, aki Jézussal olyan bensőséges közösségben élt, hasonlóképpen tanított erről a kérdésről.

"Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk. Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól. Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá tesszük őt, és az ő igéje nincsen mi bennünk." (1Jn. 1,8-10.)

Nézzük meg a következő példát:

"Hogy nyelveken imádkozzon, abba kell hagynia az értelemmel való imádkozást. Miután Ön Istenhez jött az ön saját szavaival elmondott imáival és könyörgéseivel, egyszerűen leomlik csendes hallgatásba bocsátkozva, és elhatározza, hogy egy szótagot sem ejt már ki semmilyen nyelven, amelyet valaha is tanult. Gondolatát Krisztusra központosítja. Csak azután emeli fel egyszerűen a hangját és szól őszinte hittel, hogy Isten a hangot, amelyet ön hallat, át akarja venni, egy nyelvvé akarja formálni. Ne gondoljon arra, amit mond. Amennyire ön azt meg tudja ítélni, az csak egy sorozat hangtöredék. Az első hangok idegenül fognak hatni, természetellenesen csengenek az ön fülében, és szaggatottak, artikulálatlanok lesznek (biztosan hallott már csecsemőt, aki beszélni tanult?). Természetesen az lesz az elképzelése, hogy azt saját maga csinálja. De ha tovább folytatja a beszédet, az ajkak, a nyelv elkezdenek szabadabban forogni, a Lélek egy tiszta nyelvet fog formálni imából és dicséretből. Az ördög gondoskodni fog, hogy ott legyen az ön élményét megsemmisíteni - sugalmazva, hogy ezt saját maga végzi, vagy hogy az mind bolondság és háborodottságként cseng. De ha ön hitben tovább folytatja, fog az Úr bátorságot és bizalmat adni az új imádkozási formájához! Naponta kell gyakorolni a nyelveket az imáiban! Hónapok múlva, amikor már kezdenek fakadni a gyümölcsei, minden bizonnyal egy csodálatos áldásról fog tanúbizonyságot tenni, amit az Úr adott önnek." (Mit jelent nyelveken szólni. Larry Christenson. 14-15.o.)

Úgy érzem, hogy egy őszinte lélek számára ez a fenti idézet önmagát magyarázza, vagyis szükségtelen még hozzá kiegészítő magyarázat. Talán csak annyit, hogy amely lélekről azt hiszik, hogy csak az értelmes tapasztalatuk megtagadására jelenik meg, az nem az Isten Lelke.

Mert "Akin az Úrnak lelke megnyugszik: bölcsességnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke" (Ésa. 11:2) nyugszik meg, nem az értelem kikapcsolásának lelke.

Háló Sándor: Nyelveken szólás a Szentírás mérlegén